BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A lélektani határig ütötték a forintot - Zuhanás a piacokon

Jelentős esés bontakozott ki délután a nyersanyagok piacán, és a tőkepiacok sem maradtak ki a gyengülésből. A nemzetközi hangulat romlása ezúttal a forint árfolyamán is meglátszik: 265 forintig ütötték a hazai devizát. A BUX 0,65 százalékkal került lejjebb, és mindegyik vezető részvény gyengébb oldalát mutatta ma.

Jelentős esés bontakozott ki a nyersanyagok piacán, miután a kedvezőtlen nemzetközi befektetői környezetben az amerikai dollár erősödést mutatott. A WTI, Amerikában irányadó olajfajta hordónkénti ára 104 dollárról 101 dollárig esett, 3 százalékot, az európai Brent hordónkénti ára 117 dollárról 114 dollár közelébe gyengült 2,35 százalékot. Az olaj árának eséséhez hozzájárult, hogy a kínálat az elemzői várakozásokat meghaladó mértékben emelkedett, és a kínai infláció meghaladta a várakozásokat (5,3 százalék lett), amely a kamat emelésének irányába mutat. Ebben a környezetben az arany ára is esett: a délutáni 1525 dolláros unciánkénti árról 1505 dollárra.

Az euró/dollár árfolyam 1,44-es szintről 1,43 alá csökkent, az euró/frank 1,27 közeléből 1,263-ra változott. A kedvezőtlen nemzetközi hangulatban a forint sem úszta meg: a lélektani 265-ös szintig ütötték az euróval szemben a reggeli 263 forint közeli kurzusról. Így a svájci frank ára is 210 forint közelébe kúszott.

A friss piaci adatokat itt megtekintheti!

A forint a tegnap megszerzett előnyének felét ezzel elveszítette a frankkal szemben: kedden a hazai deviza 212-es szintről 208-as kurzusra erősödött, mert a várakozásoknál alacsonyabb svájci inflációt közölt a statisztikai hivatal, amely csökkentette a júniusi kamatemelés esélyét, és így esett a frank.

Nagyot esett a svájci frank - Mi történt?

A régiós devizák közül csak a lengyel zloty tudott erősödni. A lengyel fizetőeszköz azután kapaszkodott 3 hónapos csúcsra, hogy a jegybank emelte az alapkamatot 25 bázisponttal 4,25 százalékra. Ezzel szűkült Magyarország „kamatelőnye” Lengyelországgal szemben. Hazánkban a jegybanki kamatszint 6 százalékon áll.

Reggel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 4,7 százalékos inflációról adott számot, amely mérsékeltem meghaladta az elemzői várakozásokat. A maginfláció (nyersanyag- és élelmiszerárak kiszűrésével mért infláció) is emelkedett, az előző havi 2,5 százalékról 2,7 százalékig. Az elemzők megosztottak, hogy a magyar jegybank következő kamatlépése az emelés, vagy a csökkentés lesz.

Meddig tarthat az élelmiszerár száguldás? - Fordulat jöhet

A vezető európai tőzsdeindexek is elvesztették délelőtt felhalmozott előnyüket. Az FTSE-100 0,7 százalékkal került lejjebb, míg a többi index mérsékelt esést mutat. Az amerikai Dow Jones 0,55, az S&P-500 0,5, a Nasdaq 0,2 százalékos mínuszban áll.

A BUX sem maradt ki…

A Budapesti Értéktőzsde vezető indexe a BUX 0,65 százalékos mínuszban zárt, 11,5 milliárd forintos forgalom mellett. A vezető részvények mindegyike gyengébben fejezte be a napot.

A Mol 0,43 százalékot esett, 23 400 forintra. Az OTP részvények 0,62 százalékot gyengültek, 6 299 forintra. A Richter 1,11 százalékos mínuszban 37 330 forinton búcsúzott. A Magyar Telekom 1,44 százalékkal került lejjebb, 546 forintra. A nemzetközi hangulat romlásához hozzájárulhatott, hogy az Egyesült Államok a várakozásokat meghaladó külkereskedelmi hiányról adott számot. Görögországban pedig a megszorítások ellen sztrájkolnak, amely szintén bizonytalanságot okozhat.
 
Államkötvények

A romló hangulat a magyar államkötvények piacára nem volt befolyással. Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) adatai alapján a kötvényhozamok mérséklődtek. Az állampapírok hozama 2-4 bázisponttal esett.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.