BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

BÉT: túlszárnyaltuk Nyugat-Európát

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 7,50 pontos, 0,04 százalékos emelkedéssel, 17.456,33 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 16,8 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Szegner Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. üzletág igazgatója az MTI-nek elmondta: optimista hangulatban indult a kereskedés a hét első napján, de a lendület később alábbhagyott. A nyugat-európai indexek hamar mínuszba váltottak a kezdeti emelkedés után, a BUX azonban kitartott.

A tengerentúlon az amerikai értékpapír-piacok mínuszban nyitottak a német pénzügyminiszter figyelmeztetésére, miszerint az elkövetkező csúcstalálkozótól nem kell végleges megoldást várni az euróövezeti adósságszolgálati válságra. Hozzáfűzte: a BUX-szal párhuzamosan a forint is erősen kezdte a napot, és a 290-es szint közelébe erősödött az euróval szemben, később azonban a magyar fizetőeszköz is gyengült.

A szakértő kifejtette: a múlt heti "felvirágzás", - jelentős emelkedés - világszerte inkább korrekciónak volt tekinthető; most ez veszített lendületéből, miközben a befektetők a hétvégi uniós csúcsra várnak.

A Mol és a Magyar Telekom árfolyamára pozitívan hatott, hogy a szektorális különadók várhatóan eltűnnek - mondta Szegner Balázs, hozzátéve, hogy a bankadó megmaradása ugyanakkor az OTP-t eladói nyomás alá helyezheti.

Varjú Péter, az Erste üzletkötője elmondta: hétfőn fontos szinteket "ostromoltak" a piacok, így a magyar részvénypiac több papírja, de a devizapiacon az euró-dollár is kissé "fölénézett" az 1,38-as ellenállásnak. A Mol a 17.500 forintos szint felett is járt, ezt azonban tartósan nem tudta áttörni, ennél alacsonyabban zárt.

Az OTP-nél nem esett el a 3.330-as szint, így elképzelhető, hogy a bankpapír árfolyama erősödhet. Hozzáfűzte: a további emelkedést hozó szintekről hétfőn "visszakanyarodtak" az árfolyamok, de még egy-két nap "szolid esés" esetén is van esély arra, hogy ismét elérjék, vagy meghaladják az ellenállási szinteket a nagy papírok.

A Mol 260 forinttal, 1,53 százalékkal 17.300 forintra erősödött, 3,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 87 forinttal, 2,49 százalékkal 3.402 forintra csökkent, forgalmuk 10,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,00 százalékkal 506 forintra nőtt, forgalma 1,3 milliárd forint volt.

A Richter papírok árfolyama 300 forinttal, 0,84 százalékkal 36.000 forintra emelkedett, a részvények forgalma 789,8 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 40,5 millió forintos forgalom mellett 5 forinttal, 0,03 százalékkal 16.990 forintra esett.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.