BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Már kijelölték a kényszerértékesítésre váró lakásokat a bankok

A bankok már januárban kijelölték, mely zálogul szolgáló lakóingatlanokat kényszerértékesítik a negyedévben. A Nemzeti Eszközkezelőnél viszont csak március elejére várják az első lakások beérkezését. A társaság indulásként nyolcezer lakóingatlan megvásárlásával számolhat.

Két héten belül beérkezhetnek az első ingatlanok a tavaly létrehozott Nemzeti Eszközkezelő Zrt.-hez – nyilatkozták lapunknak a társaságnál. Egy tavaly megalkotott törvény alapján a bankoknak minden negyedév 15. napjáig kell kijelölniük, hogy mely ingatlanokat kényszerértékesítenek a hitel nem fizetése miatt. A nem teljesítő hitelek biztosítékául felajánlott ingatlanoknak idén negyedévente 3-3, jövőre 4-4, 2014-ben pedig 5-5 százalékával tehetik ezt meg. Az érintettek az erről szóló értesítés után kérhetik, hogy ingatlanjukat a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. megvásárolja, és attól visszabérelhessék.

„Várakozásaink szerint márciusban érkezhetnek be az első
felajánlott ingatlanok hozzánk” – mondta érdeklődésünkre Ternyák Edit, a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. szóvivője. Tájékoztatása szerint mindenki ingatlanját megveszik, aki a törvényi feltételeknek megfelel. (Utóbbiak meglétét a hitelező bankok ellenőrzik.) Az adós jogszabályok szerint a szándéknyilatkozatának benyújtásától számítva legfeljebb 90 napon belül bérlővé válik. Ez idő alatt „védettséget élvez”, vagyis a végrehajtási eljárást a pénzügyi intézmény felfüggeszti.

Ternyák Edit azt is elmondta, hogy a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. jelenleg 11 munkatársat foglalkoztat, ám a létszám és maga a szervezet a felajánlások ütemezésének, valamint az átadásra szánt ingatlanok számának függvényében módosul majd. Az idei évben ingatlanok megvásárlására a költségvetési törvény szerint 3 milliárd forint áll rendelkezésre. A bérleti szerződésben a lakástörvény rendelkezései lesznek az irányadók, amely kimondja: súlyos szerződésszegés esetén a bérleti szerződés felmondható. Az OTP Bank – érdekeltségeivel együtt – a tavalyi negyedik negyedévben 537, az idei első negyedben 957 ingatlant jelölt ki kényszerértékesítésre. Azokat az ingatlanokat jelölték ki, amelyekhez kapcsolódó hitelekről nem jött létre az adóssal megállapodás, és korábban kezdeményeztek végrehajtási eljárást.

A Sopron Bank a tavalyi negyedik negyedévben 14, az idei első negyedévben 17 ingatlant jelölt ki kényszerértékesítésre 50 milliárd forintos nagyságú hitelállományából. A hitelintézet általában az adott megyében vagy a fővárosban a legrégebben késedelemben lévő ügyfelek ingatlanjait jelölte ki kényszerértékesítésre. A CIB Bank és az UniCredit Bank az előző és a mostani negyedévben is maximálisan kihasználta a kényszerértékesítési kvótát. A CIB számításai szerint az idei első negyedévben a kijelölt ingatlanok 15,5 százaléka felelhet meg azoknak a feltételeknek, amelyek alapján a Nemzeti Eszközkezelő megvásárolhatja az ingatlant.

A Budapest Banknál arról számoltak be lapunknak, hogy a végrehajtás alá kerülő ingatlanok kiválasztásának egyik fő szempontja a fizetési késedelem mértéke volt. Emellett fontos tényező még, hogy az ügyfél hajlandó-e együttműködni a bankkal a fizetési problémája megoldása érdekében. Az eszközkezelő korábban közölt információk szerint indulásként 8 ezer, 2014 végéig pedig 25 ezer ingatlan megvásárlásával számolhat. Közben 144 ezer darab, mintegy 700 milliárd forint értékű nem teljesítő jelzálog-fedezetű hitel van. A Magyar Nemzeti Bank tavaly év végén 4927 milliárd forint értékű devizaalapú jelzáloghitelt tartott nyilván.

Azok 13,77 százalékát legalább 90 napja nem törlesztették. Ennek a 678,5 milliárd forintos állománynak a 3 százalékának a fedezetét, több mint 20 milliárd forintnyi ingatlant értékesíthetnek a negyedév során. Binder István, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének szóvivője az enpenzem.hu portálnak nyilatkozva elmondta, hogy tavaly október végén 144,4 ezer ingatlanhitel törlesztésénél volt 90 napnál nagyobb az elmaradás, ami az öszszes, 1,247 millió lakossági jelzáloghitelnek 11,58 százaléka.

Az ingatlanra és a hitelre vonatkozó feltételek

1. Az ingatlan forgalmi értéke a jelzáloghitel-szerződés megkötésekor nem haladhatja meg Budapesten és a megyei jogú városokban a 15 millió forintot, egyéb településeken a 10 millió forintot.

2. A hitelszerződés megkötésekor a banktól kapott kölcsön összege az ingatlan forgalmi értékének 25 és 80 százaléka közé eshet.

3. A törvény hatálybalépésekor a hiteladós a lakáshitel-tartozását legalább 180 napja nem törleszti.

4. A hitelszerződést 2009. december 30. előtt kötötték.

5. A lakóingatlan az ingatlan-nyilvántartásban lakóházként, lakásként vagy tanyaként szerepel.

6. A hitel mögött fedezetként csak a megvásárlásra felajánlott ingatlan szerepel.

Világgazdaság - Giczi József Az ingatlanra és a hitelre vonatkozó feltételek 1. Az ingatlan forgalmi értéke a jelzáloghitel-szerződés megkötésekor nem haladhatja meg Budapesten és a megyei jogú városokban a 15 millió forintot, egyéb településeken a 10 millió forintot.

2. A hitelszerződés megkötésekor a banktól kapott kölcsön összege az ingatlan forgalmi értékének 25 és 80 százaléka közé eshet.

3. A törvény hatálybalépésekor a hiteladós a lakáshitel-tartozását legalább 180 napja nem törleszti.

4. A hitelszerződést 2009. december 30. előtt kötötték.

5. A lakóingatlan az ingatlan-nyilvántartásban lakóházként, lakásként vagy tanyaként szerepel.

6. A hitel mögött fedezetként csak a megvásárlásra felajánlott ingatlan szerepel. -->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.