BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Dacolunk a rossz hangulattal

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,94 pontos emelkedéssel, 16.328,43 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 0,01 százalékkal erősödött.

Az árfolyamok csökkenésével indulhat a kereskedés pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), de napközben enyhülés jöhet, záráskor pedig akár pluszba is kerülhetnek a papírok.

Gabler Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek azt mondta, bár enyhe negatív hangulat uralkodik a külföldi piacokon a csütörtöki emelkedés után, azzal számol, hogy enyhülés jöhet a magyar piacon.

A vezető európai tőzsdeindexek is csökkenéssel kezdhetik a kereskedést, mivel a befektetőket továbbra is komolyan aggasztja, hogy mit hoz a jövő, ha Görögország esetleg távozna az euróövezetből.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 97,18 pontos, 0,60 százalékos emelkedéssel, 16.327,49 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 8,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

A Mol 85 forinttal, 0,55 százalékkal 15.605 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 38 forinttal, 1,13 százalékkal 3.412 forintra nőtt, forgalmuk 5,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 9 forinttal, 2,13 százalékkal 432 forintra emelkedett, forgalma 1,2 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 450 forinttal, 1,25 százalékkal 35.550 forintra csökkent, a részvények forgalma 317,1 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 74,7 millió forintos forgalom mellett 25 forinttal, 0,18 százalékkal 14.000 forintra drágult.

 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.