BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ennyire sérülékeny a magyar gazdaság

A magyar gazdaság sérülékenységnek a csökkentése miatt jól jönne egy mihamarabbi megállapodás az IMF-fel – írják az Erste Bank közgazdászai.

Az EUR/HUF kurzus pénteken szinte megérintette a 300-as szintet, innen azonban úgy tűnik, fordulni tud egyelőre az árfolyam, amit a valamelyest enyhülő nemzetközi hangulat is támogat ma reggel. Ahhoz azonban, hogy arról beszélhessünk, hogy a 300-as szint valóban komolyabb megállót jelent az EUR/HUF devizapárban, kellene már végre látni egy olyan napot, amely komolyabb forinterősödéssel ér véget. A mai mozgás egyelőre bíztató, de mivel az európai adósságválsággal kapcsolatban gyakorlatilag bármilyen hír elképzelhető, továbbra is nagy kilengések lehetnek az árfolyamban.

Rövid hazai piaci áttekintés:

A forint árfolyama a mai reggelt ugyanott kezdte, ahol a pénteki napot abbahagyta, később azonban erősödés kezdett kibontakozni. Egyébként a dollár erősödése az euró ellenében az elmúlt egy-két napban fordulni látszik, ez pedig hagyományosan „jót tesz” a térségi devizáknak, és a hangulat javulását tükrözi. Ezért reggel a nyitás után kisebb erősödést látunk mind a forintnál, mind a többi régiós devizánál. Az elmúlt napokban a forint vált inkább alulteljesítővé a térségben, míg a múlt hét első feléig ez inkább a lengyel zloty-t jellemezte. Ez is jól mutatja a magyar gazdaság sérülékenységét (leginkább a magas államadósságot és a külső adósságot tükrözi) de arra is rámutat, hogy ennek a sérülékenységnek a csökkentése miatt jól jönne egy mihamarabbi megállapodás az IMF-fel.

Az adósságkezelő pénteken a hozamok enyhe, 3-5 bázispontos emelkedését mérte az éven túli lejáratoknál. Összességében a múlt héten az ÁKK adatai alapján jelentős, 32-36 bázispontos emelkedését mérte a referencia államkötvényeknél.
 
A devizapiacokon pénteken a dollár gyengülését lehetett látni az euró ellenében. A nap elején még más volt az irány, 1,264-ig esett az árfolyam, ahonnan irányt váltott és 1,278-ig emelkedett a nap végére. A részvénypiacokon az eladók uralták a hét utolsó kereskedési napján a tengerentúli piacokat, a negatív hangulat zárásig kitartott (Dow: -0,6 százalék, S&P: -1,2 százalék, Nasdaq: -0,7 százalék).

A pénteki nap a Facebook kibocsátástól volt hangos, amely kezdetben 10 százalék feletti pluszban is járt, azonban nap végére a kibocsátási ár közelébe süllyedt. A leggyengébben a technológia teljesített, több mint 1 százalékos mínuszban zárt. A Dow tagjai közül a Hewlett Packard veszített a legtöbbet, közel 3 százalékos mínuszba került zárásra.

Az ázsiai indexek vegyesen teljesítenek a hajnali órákban, nagyobb mozgásokat azonban nem láthatunk (Nikkei 0,3 százalék, Hang Seng -0,3 százalék, Shanghai 0,4 százalék). Tovább folytatta eközben vesszőfutását az olaj, pénteken 91,5 dollárra esett a WTI nyersolaj hordónkénti ára. Az arany árfolyama azonban néhány napja megfordult, és már az 1.600 dolláros szintet súrolja. Az amerikai határidős indexek pluszban vannak reggel.

Friss hazai és nemzetközi hírek:

Hétvégén összeültek a világ nyolc legnagyobb gazdaságának vezetői (G8), ahol a felek nem tudtak megállapodni egy közös cselekvési tervről a jelenlegi gazdasági problémák megoldására. A résztvevők szerint a gazdaságok túlságosan eltérő helyzetben vannak ahhoz, hogy közös tervet tudjanak végrehajtani.Azt azonban a felek kijelentették, hogy Görögországnak az eurózónában kell maradnia.

Hírek szerint a német és a francia pénzügyminiszterek a mai napon találkoznak az európai adóssághelyzet miatt.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.