BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tovább sodródunk Görögországgal - Mi várható?

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 63,61 pontos emelkedéssel, 16.558,44 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,39 százalékkal erősödött.

Horváth Ákos, az Equilor üzletkötője némi megnyugvást vár a piacokon, így a BÉT is felfelé veheti az irányt. Hozzátette, hogy a G7 csúcstalálkozóról érkező hírek már ma, de a hét második felében is lényegesen befolyásolhatják az árfolyamok alakulását. A forint piacán nem kell jelentősebb elmozdulásra számítani - mondta Horváth Ákos.

Miszkuj Tünde, a Raiffeisen Bank részvényértékesítési vezetője szerint is folytatódhat a hétfőn indult kisebb emelkedés, nagyobb elmozdulásokra azonban nem számít a BÉT-en. Hangsúlyozta, hogy amíg Görögországgal kapcsolatban nincsenek új fejlemények, addig "oldalazhat" a piac.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 110,90 pontos, 0,68 százalékos emelkedéssel, 16494,83 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 4,2 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

A Mol 450 forinttal, 2,91 százalékkal 15900 forintra erősödött, 693,5 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 53 forinttal, 1,57 százalékkal 3322 forintra csökkent, forgalmuk 2,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,23 százalékkal 429 forintra nőtt, forgalma 194,3 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 350 forinttal, 0,96 százalékkal 36750 forintra emelkedett, a részvények forgalma 360,7 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 66,1 millió forintos forgalom mellett 185 forinttal, 1,34 százalékkal 13975 forintra növelte értékét.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.