BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Történelmi csúcson a frankhitelek kamatai

Aki nem végtörlesztett, rosszul járt – ez is kiderül a Magyar Nemzeti Bank pénteken közzétett adataiból. A megmaradt svájci frank alapú hitelek kamatai az év eleje óta folyamatosan emelkednek a bankoknál, és már historikus csúcson járnak.

Több mint 1000 milliárd forintnyi svájci frank hitel került ki az év elején a hazai bankrendszerből a végtörlesztés révén. Most kiderült: akinek sikerült akkor visszafizetnie a kedvezményes árfolyamon a kölcsönt duplán jól járt, azóta ugyanis a bankok emelték a meglévő frank alapú hiteleik kamatait.


A Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken közzétett statisztikái szerint a szabad felhasználású svájci frank alapú jelzáloghitelek kamata január óta már 32 bázisponttal emelkedett, a lakáshitelek esetében pedig 16 bázisponttal növelték a kamatokat a bankok. Bejött tehát az elemzőknek az a feltételezése, hogy a végtörleszteni tudó, vagyonosabb ügyfélkörön elszenvedett veszteséget végül a szegényebb, az akcióból kimaradó klienseknek kell majd megfizetniük a bankoknál.
A szabad felhasználású svájci frank alapú jelzáloghitelek állománya augusztus végén 1441 milliárd forint volt, ezekre átlagosan 7,71 százalékos kamatot kell fizetniük az adósoknak, többet, mint valaha bármikor. Szintén historikus csúcson áll a lakáscélra felvett svájci frank alapú hitelek kamata, ami átlagosan 6,37 százalék.

A növekvő kamatokban szerepet játszhat persze az is, hogy a meglévő deviza jelzáloghitel-állomány a bankoknál egyre rosszabb minőségű, így a hitelintézeteknek egyre nagyobbak a költségeik a portfólión. Az MNB adatai szerint az első félév végén a szabad felhasználású deviza jelzáloghitelek csaknem 25 százaléka volt már 90 napon túl késedelmes, a lakáshiteleknél pedig ez az arány meghaladta a 15 százalékot. Késedelem nélkül, pontosan a deviza lakáshitelesek kevesebb mint kétharmada törleszt, a szabad felhasználású deviza jelzáloghitelesek közül pedig csak minden második fizeti már be határidőre a törlesztőrészleteket. Drámaian nő azok aránya is, akik már több mint egy éve nem törlesztenek, a lakáshitelesek közül minden 12.-nél, a szabad felhasználású hitelesek közül pedig minden 7-8.-nál ez a helyzet.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.