BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A rossz hangulat és Orbán Viktor szavai viselik meg a magyar tőzsdét

A kínai gazdaság gyengébb teljesítményére utaló adatok jelenetős gyengülést indítottak el az ázsiai piacokon, a pesszimista befektetői hangulat az európai börzéken is érzékelteti hatását - mondta a KBC és a Buda-Cash piaci szakértője csütörtökön az MTI-nek.

Králik István, a KBC elemzője az ázsiai piacok gyengülése után azt várja, hogy Európára is átragad a pesszimista hangulat. Ennek megfelelően a BUX is csökkenő tartományban maradhat a nap első felében. A szakértő szerint ugyanakkor nem kell akkora esésre számítani mint Ázsiában, ahol egy hosszabb emelkedésen vannak túl a piacok.

Králik István szerint kedvezően hathat az OTP árfolyamára Csányi Sándor azon nyilatkozata, amely szerint a következő években a legnagyobb magyarországi bankok fele eladósorba kerülhet a régóta esedékes bankpiaci konszolidáció keretében, és az OTP az egyik lehetséges vevőként jelenhet meg.

Német Sándor, a Buda-Cash kereskedelmi igazgatóhelyettese is azt mondta az MTI-nek, hogy a kínai gazdasági adatok miatt elindult esés az európai piacokon is érzékeltetheti hatását, ráadásul az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnökének szerda esti kijelentései se győzték meg a piacokat, rontottak a befektetői hangulaton.

Orbán Viktor tegnap Brüsszelben megemlítette, hogy ő a kormányon belüli vitában azt az oldalt képviseli, hogy a május eleji Varga- csomag mindhárom pillére lépjen életbe, vagyis a kormány emelje a bankadót, a tranzakciós illetéket és az energia különadót. A negatívabb nemzetközi hangulattal karöltve ez a hír nyomás alá helyezheti mind a Mol, mind az OTP árfolyamát – írják az Equilor elemzői.

Az OTP több mint 1 százalékos eséssel nyitott, de az árfolyam 5 000 forint felett maradt. A Mol mindössze 0,3 százalékkal, 16 500 forintra esett.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.