BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Félmillióan várják a csomagot

Valamilyen árfolyamgátas konstrukció lehet abban a mentőcsomagban, amelyet a devizahitelesek még az idén megismerhetnek. Több mint 110 ezer bedőlt jelzáloghitel van a bankrendszerben, ezek közül 40 ezer forint alapú lehet.

Több mint félmillió devizahiteles várja, hogyan segíti meg őket ismét a kormány a legújabb mentőakciójával. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint június végén nem egészen 223 ezer deviza lakáshitel-szerződés volt a hitelintézeteknél, a szabad felhasználású deviza jelzáloghitelek száma pedig megközelítette a 280 ezret. Utóbbiak még inkább izgulhatnak, a mai napig nem dőlt el ugyanis, hogy rájuk is vonatkozni fog-e a mentőcsomag.

A bankok számára mindenesetre vészesen közeleg az a november végi határidő, amit a kormánytól kaptak arra, hogy megfelelő javaslatot tegyenek le az asztalra. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter legutóbbi nyilatkozata alapján nem volt maradéktalanul elégedett az eddig benyújtott javaslatokkal, és azzal fenyegette meg a hitelintézeteket, ha nem kap megfelelő terveket tőlük, a kormány javasol majd valamit.

A Magyar Bankszövetség két javaslatot is benyújtott még augusztusban, ezekben szó volt a hitelek forintosításáról, valamilyen kamattámogatási rendszer bevezetéséről és egyfajta árfolyamgátról is, emellett külön foglalkoztak a nem teljesítő lakáshiteles adósok megmentésével. Az egyeztetések a bankok és a kormány között a bankszövetség tájékoztatása szerint még most is zajlanak, az mno.hu értesülései szerint pedig még az év végéig elkészülhet a devizahitelek átalakításáról szóló törvényjavaslat, ami egy árfolyamgátas megoldást tartalmazhat.

A devizahitelesek többsége egyébként az utóbbi három évben kapott már valamilyen segítséget a bankoktól. A bankszövetség számításai szerint a 2010 közepén nyilvántartott 735 ezer deviza lakás- és szabad felhasználású jelzáloghiteles szerződésből csak 245 ezret fizetnek most már az eredeti feltételek szerint. A többit valamilyen módon átstrukturálták, a szerződők beléptek az árfolyamgátba, részt vettek a végtörlesztési programban, vagy eladták a lakásukat az eszközkezelőnek. Az eddigi tapasztalatok alapján egyébként a könnyítés sem segít az adósok egy részén. A 90 napon túl nem teljesítő deviza alapú lakás- és szabad felhasználású hitelek közül minden harmadik átstrukturált kölcsön.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint a harmadik negyedévben 117 ezer 335 olyan lakóingatlan volt, amelyeknél a törlesztési késedelem meghaladta a 90 napot. A hitelintézetek egyébként – részben a kényszerértékesítési kvóta miatt is – ebből kevesebb mint 4 ezret árvereztek el. A lakáscélra felvett devizahitelek közül az idei első félév végén a nettó állomány több mint 10 százaléka volt 90 napon túl hátralékos, a szabad felhasználású deviza jelzáloghiteleknél 16,7 százalék volt ezek aránya.

Mindez azt jelenti, hogy nagyjából 23 ezer bedőlt lakáscélú és 46,6 ezer bedőlt szabad felhasználású deviza jelzáloghitel lehetett félévkor a hitelintézetek állományában. A forint alapú lakáshitelek és a szabad felhasználású jelzáloghitelek egyébként szintén problémásak, a jegybanki adatok szerint 20-20 ezer körül lehet az ilyen kölcsönök között is a 90 napon túl késedelmes szerződések száma.

A Kúria is nyilatkozott

A devizahiteleket érintően nincs napirenden jogegységi eljárás a Kúrián – mondta Darák Péter elnök az M1 Ma Reggel című műsorában. A polgári jogi szakág viszont kezdeményezett két jogegységi eljárást. Az egyikben az a kérdés, hogy ha általános szerződési feltételekben a feltétel egyedi megtárgyalása nélkül rögzítenek választottbírósági kikötést, az tisztességes-e. A másik eljárásjogi kérdést érint: ha a felperes csak egy szerződés érvénytelenségének megállapítását kéri, akkor a viszontkeresetben lehet-e kérni az elszámolást.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.