BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

125 milliós bírságot szabott ki az MNB

A Magyar Nemzeti Bank 120 millió forint piacfelügyeleti bírság megfizetésére kötelezte a SAFEBROKER Kft.-t engedély nélkül portfóliókezelésért, s további 5 millió forint bírságot szabott ki bejelentés nélküli függő ügynöki tevékenységért. A szankciót súlyosbította, hogy a társaság a függő ügynöki nyilvántartásban való regisztrációjával is a legális szolgáltatás látszatát keltette a befektetők számára.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) jogelőd hatósága − a korábbi eljárásában beszerzett adatokat felhasználva − 2012 decemberében indított piacfelügyeleti eljárást a SAFEBROKER Szolgáltató Kft.-vel (1154 Budapest, Szentmihályi út 32.) szemben. A hatóság a birtokába került iratok alapján ugyanis felmerült annak a gyanúja, hogy a társaság – legális tevékenység látszatát keltve – engedély nélküli portfóliókezelési befektetési szolgáltatási tevékenységet végez. Eljárása során a hatóság feljelentést is tett az ügy kapcsán a nyomozó hatóságnál, illetve felügyeleti honlapja „Figyelmeztetések” menüpontjában felhívta a közvélemény figyelmét a SAFEBROKER Kft.-vel kapcsolatos kockázatokra.

Vizsgálata során az MNB megállapította: a SAFEBROKER Kft. két – határon átnyúló szolgáltatás magyarországi végzésére jogosult – egyesült királyságbeli befektetési vállalkozás részére Magyarország területén úgynevezett függő ügynöki tevékenységet végzett. Bár a társaság függő ügynökként szerepel az MNB nyilvántartásában, e tevékenységét az annak tényleges végzéséhez szükséges magyar és európai uniós jogszabályokban foglalt követelmények teljes körű teljesülése nélkül, bejelentés hiányában, a jogszabályszerű működés látszatát keltve végezte. A SAFEBROKER Kft. emellett pénzügyi eszközökbe fektette ügyfelei pénzét, azaz rendszeres gazdasági tevékenysége keretében, pénzügyi eszközre vonatkozóan engedély nélkül portfóliókezelést is végzett.

A jegybank ma közzétett határozatában ezért a társasággal szemben a bejelentés hiányában végzett függő ügynöki tevékenység miatt 5 millió forint, az engedély nélküli portfóliókezelés miatt pedig 120 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki. Az első szankció mértékének meghatározásakor súlyosító körülménynek számított a SAFEBROKER Kft. rosszhiszeműsége, és azt a körülmény, hogy a társaság a függő ügynöki nyilvántartásban való megjelenésével a legális működés látszatát keltve folytatta jogszabálysértő tevékenységét.

Az engedély nélküli portfóliókezelés miatti bírság összegénél az MNB súlyosító körülményként értékelte a piacfelügyeleti eljárás során feltárt esetek nagy számát, azt, hogy a jogszabálysértő állapot huzamosabb ideig fennállt, illetve, hogy a társaság professzionális, engedéllyel rendelkező piaci szereplő látszatát keltve végezte jogszabálysértő tevékenységét - írja az MNB.

A tőkepiac átlátható működésének biztosítéka, hogy szereplői kizárólag a jogszabályi keretek között tevékenykedjenek. Mindez természetesen vonatkozik a befektetési szolgáltatási tevékenységet és kiegészítő szolgáltatást végző, engedéllyel rendelkező befektetési vállalkozásokra éppúgy, mint a hozzájuk kapcsolódó közvetítőkre. Amennyiben akár a befektetők, akár a hatóság számára nem tisztázott egyértelműen a befektetési vállalkozásokhoz kapcsolódó közvetítői viszony, sérül a befektetési szolgáltatási tevékenység átláthatósága, hatékony felügyelete és főképp a befektetések biztonságának követelményrendszere.

Világgazdaság Online-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.