BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az euró folyamatosan erősödik

A DAX-ban „aktiválódni” látszik a fordított váll-fej alakzat, amely azt jelentené, hogy a nem túl távoli jövőben újra 9.800 pont körüli index értéket láthatunk. Ebben közrejátszik az is, hogy (immár sokadszorra) újra megszólaltak az EKB tagjai - olvasható az Erste elemzésében

A német és a szlovák jegybank elnöke is olyan irányú kijelentést tett, hogy itt az ideje a nem konvencionális lazításnak. Az euró folyamatosan erősödik, miközben az EKB mérlegfőösszege zsugorodik. Eközben a Fed mérlegfőösszege bővül, ráadásul az amerikai gazdaságban levő pénzmennyiség töretlenül növekszik, mint a válság előtt, eközben Európában éppen csak emelkedik. Vagyis már régen itt lenne az ideje tenni valamit, de eddig csak szóbeli intervenciókkal találkozhattunk, amely ideig-óráig hatott az EUR/USD árfolyamában. A DAX index technikai képére nézve, illetve figyelembe véve azt, hogy a nagyon konzervatívnak tartott német jegybankelnök is a pénzmennyiség növelése mellett állt ki, most már tényleg történhet valami. Az pedig jó lenne az összes európai eszköznek. Még az is lehet, hogy ebben az esetben az MNB sem állna le a kamatcsökkentéssel, és elmenne a 2,5 százalékos szintig, a tegnapi óvatos kommentár ellenére. A fentiekből kitűnik, hogy ma mind a DAX-ban, mint itthon emelkedést várunk.

USA:
- A Dow 0,56%-ot, a Nasdaq 0,18%-ot, az S&P500 0,46%-ot emelkedett tegnap a vegyesre sikerült makroadatok ellenére is.
- Charles Plosser, a philadelphiai Fed elnöke is meglepetésének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy milyen piaci reakciót váltott ki Janet Yellen múltkori nyilatkozata, ugyanis szerinte nem történt alapvető változás a monetáris politikában. Plosser egyúttal azt is elmondta, hogy véleménye szerint 2015 végétől 3%, 2016 végére pedig 4% lehet a rövidtávú kamatláb, bár hozzátette, hogy az ő véleménye felfelé tér el a jegybankárok többségétől.
- Az S&P CaseShiller házárindex januári értéke meglepetésre enyhe visszaesést mutatott. Az index értéke a várt 165,73 pont helyett 165,5 pont lett csak, így a mérsékelt emelkedés helyett enyhe visszaesés jellemezte az ingatlanárakat.
- Az új lakásértékesítési adat is elmaradt a várttól. Február során mindössze 440 ezer új lakást értékesítettek, ami alulmúlja a várt 445 ezret és az egy hónappal korábbi 468 ezret is.
- Váratlanul nagyot ugrott a fogyasztói bizalmat mérő index márciusban: a várt 78,5 pont helyett 82,3 pont lett, jócskán felülmúlva a februári 78,1 pontos értéket is.
- 13.30-kor publikálják Amerikában a tartós cikkek februári rendelésállományát, amitől 0,8%-os bővülést várnak az előző hónaphoz képest.

Európa:
- A DAX 1,62%-ot, a CAC40 1,58%-ot, a FTSE100 pedig 1,3%-ot emelkedett.
- Az IFO német üzleti hangulatindex márciusi értéke 110,7 pont lett, ami kissé elmaradt a várt 110,9 ponttól, azonban a kissé gyengébb adat nem állította meg a részvénypiaci emelkedést.
- Már Jens Weidmann Bundesbank elnök (aki konzervatív monetáris politikájáról ismert) is az európai mennyiségi lazítás lehetőségéről nyilatkozott, ugyanakkor megemlítette azt is, hogy bár elképzelhetőnek tartja a monetáris lazítást, de célravezetőbbnek tartaná a negatív betéti kamatláb használatát. A hírre az euró gyengüléssel, a részvénypiacok pedig emelkedéssel reagáltak.
- Hasonló utalásokat tett Jozef Makúch szlovák jegybankelnök is, aki szerint az EKB döntéshozóinak többsége nyitott a további lazító intézkedések irányába. A mennyiségi lazítást német kollégájához hasonlóan egy lehetséges eszköznek nevezte.

Olaj, arany:
- Nem volt jelentős változás tegnap a WTI és az arany árfolyamában: az előző 99,2 dolláron, az utóbbi 1.315 dolláron állt ma reggel. A WTI esetében a magasabb USA készletek okoztak némi negatív meglepetést: a múlt héten 6,3 millió hordóval nőtt a készletek nagysága. A líbiai és a nigériai termeléskiesés és az orosz-ukrán szituáció elmérgesedése azonban áremelő tényező volt, és ellensúlyozta a magasabb készletadatok hatását. Az arany árára is elsősorban a politikai bizonytalanság hatott leginkább, és tartotta magasan a nemesfém árát.


Devizák:
- A piaci várakozásoknak megfelelően az MNB 10 bázisponttal tovább vágta az alapkamatot, ami ezzel 2,6%-ra csökkent. A délután 3 órakor megjelent jegyzőkönyvből kiderült, hogy a piaci várakozásokkal összhangban a Monetáris Tanács szerint is a kamatvágási ciklus végéhez közelítenek, azonban mérsékelt további kamatcsökkentésre látnak még teret. Ez alól kivételt képez, ha pénzügyi turbulenciákat tapasztal a jegybank, ebben az esetben ugyanis megérkezhettünk a kamatvágási ciklus végéhez. Tegnap összességében erősödni tudott a forint az euróval szemben. Az EUR/HUF árfolyam 313,41-ről 311,68-ig csökkent, napon belül azonban még ennél is lejjebb, 310,5 környékén is járt a forint árfolyama az euróval szemben.
- Európai jegybankárok szavai gyengítették tegnap az eurót a dollárral szemben, ami a reggeli 1,3839-es értéket követően 1,3750-en is járt, azonban a késő délutáni órákban némileg visszább erősödött az euró, és a 20 napos mozgóátlagon, 1,3826-on zárta a napot a devizapár. Ma reggel tovább gyengült az euró, így az EUR/USD jegyzése jelenleg 1,381 környékén alakul, és ezzel az árfolyam visszatért a 20 és a 30 napos mozgóátlag értéke közé. Az euró gyengülésének hátterében Jens Weidmann Bundesbank elnök és Jozef Makúch szlovák jegybankelnök nyilatkozatai állnak.

Távol-Kelet:
- A Nikkei 0,4%-ot, a Hang Seng pedig 0,9%-ot emelkedett, míg a Shanghai index 0,2%-ot csökkent.
- Tovább folytatódik a kínai bankközi kamatláb szabályozásának folyamata. Az új javaslat szerint 50 pénzügyi intézmény megkérdezésével határoznák meg a kamatláb napi nyitó értékét, míg a jelenlegi szabályozás szerint akár két bank által is meghatározható a referencia kamatláb nyitó értéke.
- A negyedik negyedéves végleges GDP adatok alapján Dél-Korea év/év alapon csak 3,7%-ot növekedett, szemben az előzetes adatokkal, melyek még 3,9%-os növekedést prognosztizáltak.

Határidős piacok:
- A főbb határidős indexek (Dow, S&P, Nasdaq, DAX) a pozitív tartományban voltak ma reggel.

Vállalati hírek:

- Az Európai Bíróság április 30-án dönt a devizahitelekről. Az uniós bíróság döntése alapul szolgálhat a Kúria döntéséhez is. Korábban a Kúria kérte az Európai Bíróságot, hogy vizsgálja meg, jogszerű-e a bankok egyoldalú szerződésmódosítása (az árfolyamrés és a kamatok növelése).

- Az OTP április 25-én tartja éves rendes közgyűlését. A szokásos kérdések mellett az alapszabály módosítása is napirenden van. Erre azért van szükség, hogy az alapszabályt az új ptk-val összhangba hozzák. Bár osztalék előterjesztés egyelőre nem szerepel a közgyűlési meghívóban, a bank a negyedéves eredmény közzététele után már jelezte, hogy részvényenként 147 forintos osztalékra lehet majd számítani.

- Az Axa ingatlanbefektetésekért felelős menedzsere szerint idén megnövekedhet az ingatlanpiaci befektetési célú tranzakciók száma az EKB stressz teszt következményeként, ugyanis a tesztre való felkészülés jegyében a bankok értékesíthetik a portfoliójukban lévő kereskedelmi ingatlanok egy részét.

- A BNP Paribas Fortis 51%-kal 386 millió euróra növelte az osztalék kifizetés mértékét, miután a BNP Paribas visszavásárolta leányvállalatában az állami részesedést. A megemelt osztalék kifizetés elsősorban technikai jellegű, mivel azt teljes mértékben az anyavállalat kapja, akinek a részéről logikus lépés, hogy az akvizíciót igyekeznek részben a BNP Paribas Fortis osztalékából finanszírozni.

- A Lufthansa szóvivője egy sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy egyelőre nem tervezik más légitársaságok akvizícióját, mert jelenleg a saját házuk táján takarítanak, és a SCORE program leköti a vállalati erőforrásokat, így nem akarnak felvállalni egy akvizícióval járó komplex feladatot. A szóvivő arról is beszélt, hogy a szakszervezettekkel közeledtek az álláspontok, így hamarosan megállapodhatnak.

- A Total 401 millió dollárért 40,1%-os részesedést szerzett számos gázmezőben (pl. Elk és Antelope) Pápua Új-Guineában az InterOil-tól. A szerződés azt is tartalmazza, hogy a Total további 73 millió dollárt fizet, ha megszületik a kitermelt gáz cseppfolyósításával kapcsolatos beruházási döntés, és még 65 millió dollárt akkor, amikor a szállítások megkezdődnek. A hír pozitív, de egyrészt ez egy korábbi, decemberi előzetes megállapodásnak a végleges formába öntése módosításokkal. Másrészt a cég méretéhez és a projekt jelenlegi állapotához képest még nem olyan jelentős. Az árfolyam enyhe emelkedést mutat ma reggel, és éppen a 20 napos mozgóátlagról próbál elrugaszkodni fölfelé.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.