BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rosszul érintette a forintot, hogy a Fed a vártnál korábban induló kamatemelésekre utalt

A Fed-döntés után ismét gyengült a forint, nem tud tartósan erősödésnek indulni a hazai fizetőeszköz. Ebből a viselkedésből valószínűbbnek tűnik, hogy felfelé tör ki a háromszög alakzatból, amit a 318-as szint követhet - írja az Erste elemzése.

Jenet Yellen Fed-elnök betett a piaci hangulatnak, szerinte már október végére teljesen kivezetik az eszközvásárlási programot, az első kamatemelelés már jövő tavasszal esedékes. Ez hirtelen megfordította a tőkepiaci hangulatot, ami a forintra is kihatott, ami a tegnapi 309 körüli szintről hirtelen 312-ig repítette az EUR/HUF árfolyamot. A kötvénypiacon még a tegnapi szintek láthatók, keddhez képest 3 bázisponttal 5,78%-ra csökkent a 10 éves állampapír hozama.

A Fed ugyan vártnak megfelelően döntött a QE3 kapcsán, és az első kamatemelés sem érhette olyan nagy meglepetéssel a piacot, de a törékeny tőkepiaci hangulatnak ennyi is elég volt, hogy ismét korrekciós fázisba csapjon. Érdekes módon a negatív hatás leginkább az ázsiai piacokon érződött, nem elég hogy a Fed szűkít, a kínai gazdasági lassulás is ott lebeg pallosként a távol-keleti tőzsdék felett. Az amerikai részvényindexek a kezdeti pluszok után rögtön csökkenésnek indultak (Dow -0,7%, Nasdaq -0,58%, S&P500 -0,6%). A nyugati-európai börzék vegyesen teljesítettek a tegnapi kereskedésben (FTSE100 -0,49%, DAX 0,37%, CAC40 -0,12%) ott még nem érződött a Fed döntés hatása. A WTI kőolaj ára ma reggel 100,6 dollárig tudott emelkedni, miután kiderült, hogy a készletek Cushingban csak 989 ezer hordóval csökkentek. Az egyik legnagyobb amerikai befektetési bank, a Goldman Sachs napi 1,38 millió hordó keresletnövekedésre számít az idei évben, ami egészséges emelkedést jelent. Az arany ezzel szemben 1.330 dollárig süllyedt a Fed döntést követően. A dollár nagyot erősödött a tegnapi fejlemények után, az EUR/USD 1,3934-ről 1,3833-ra mérséklődött, és ezzel a 20 napos mozgóátlagra érkezett meg az árfolyam. A Nikkei 1,7%-ot, a Hang Seng 1,8%-ot, a Shanghai index pedig 1,1%-ot esett a mai kereskedésben. A Hang Seng index medve piacba lépett, miután 20%-ot esett a decemberi csúcs óta. A főbb határidős indexek (Dow, S&P500, Nasdaq, DAX) mínuszban mozognak ma reggel.

Hazai és nemzetközi hírek, makrogazdaság:

A Federal Reserve a kamatdöntő ülésén a vártnak megfelelően az eszközvásárlási program további 10 milliárd dolláros csökkentését jelentette be, így a havi keret 55 milliárd dollárra csökkent. A QE befejezését őszre várja Janet Yellen Fed elnök, aki első ízben vezetett nyíltpiaci bizottsági ülést. Így 30 milliárd dollárt fordítanak államkötvény vásárlásra, 25 milliárd dollárt pedig jelzálog fedezetű értékpapírok vásárlására.

További fontos változás, hogy a 6,5%-os munkanélküliségi rátára vonatkozó célját feladja a jegybank, és a jövőben nem ehhez kötik a kamatemelést. Ez logikus lépés, mert a vártnál jobban csökkent a munkanélküliség, viszont a gazdaság állapota alapján egyelőre még nem indokolt a kamatemelés. A Fed döntéshozók várakozása szerint a kamat 2015 végén 1%-ra emelkedhet, 2016 végén pedig 2,25% lehet. A piacok elsősorban arra a hírre reagáltak negatívan, hogy Janet Yellen azt mondta: akár már jövő áprilisban (a QE befejezése után 6 hónappal) is sor kerülhet a kamatemelésre. A korábbi várakozások ezt a lépést 2015 végére tették.

Rekordhosszú ülést követően megszületett az egyezség az Európai Bankszanálási Mechanizmusról (SRM), legalábbis nevüket elhallgató tisztségviselők szerint. A döntést egyelőre még nem hozzák nyilvánosságra, mert az Európai Parlament egyes képviselői és a politikai csoportok is jóvá kell hagyják. Az egyezség tartalma így egyelőre ismeretlen, de a hosszú ideje halogatott döntés megszületése alapvetően jó hír.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.