BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A japán piac vezette az emelkedést

Ugyanazt láttuk az USA-ban tegnap, mint egy kicsit korábban Ázsiában azzal a különbséggel, hogy Ázsiában a fogyasztói szolgáltatások emelkedtek első, a technológiai részvények pedig a második helyen. Ez pont fordítva történt az S&P500 index szektorainak esetében. A technológia 1,5, míg a fogyasztói szolgáltatások 1,1 százalékkal emelkedtek. Mindenesetre a kép egyértelmű - írják az Erste elemzői.

A gazdasági fellendüléshez köthető szektorok viszik a prímet, ami nem meglepő, ugyanakkor egyben jó hír is. Ráadásul az S&P500 az új csúcsra szaladást egy korrekciós fázisban tette meg, ami szintén pozitív jel. Ugyanakkor az index egy kicsit túlvettnek tűnik a rövidtávú indikátorok alapján, azaz valószínűleg nem lesz további kirobbanó emelkedés, hanem vagy óvatos marad ez a felfelé való kúszás, vagy újabb enyhe korrekciók jöhetnek.

Az USA-ban a gépjármű értékesítések messze jobbak lettek, mint amit a piac várt. Az adat 16,33 millió darab lett évesített szinten a várt 15,8 millióval és a februári 15,3 millióval szemben. Vagyis ez tényleg hatalmas ugrás, ráadásul a gépjármű ipar általában jó fokmérője a gazdaságnak, jól jelzi a gazdasági ciklusokat. Így most is boldogok lehetünk, hiszen a számok erőteljes bővülést mutatnak, amely remélhetőleg a GDP-ben is meg fog jelenni.

A mai napon a jó nemzetközi hangulat hátán emelkedést várunk mind a DAX, mind a BUX indexben. Az utóbbi előtt ellenállásként a kevésbé fontos 50 napos mozgóátlag áll, 17.756 pontnál. Az előbbi esetében pedig valószínűleg áttörésre kerül a ferde tető 9.653 pontnál.

USA:
- Jól teljesítettek a keddi kereskedésben a vezető tengerentúli indexek, az S&P500 új történelmi csúcsra tudott kapaszkodni (Dow 0,46%, Nasdaq 1,64%, S&P500 0,73%).
- A Markit feldolgozóipari beszerzési menedzser indexe márciusban 55,5 pont lett, ami megegyezik az előző havi adattal, miközben a várakozás 56 pont volt.
- Az ISM feldolgozóipari indexe a fentivel ellentétes képet mutat, 0,5 pontos emelkedés után 53,7 pontig emelkedett a mutató márciusban, de még így is elmarad a piac 56 pontos várakozásától.
- Adóelkerülési ügybe keveredett a Caterpillar. Az amerikai szenátus illetékes bizottsága szerint a társaság 12 milliárd dollár társasági adót nem fizetett be az államkasszába, mert a vállalat egy svájci leányvállalaton keresztül realizálta a profitot.
- Délután ADP foglalkoztatottsági adatot és ISM New York-i indexet fognak publikálni.

Európa:
- A nyugat-európai börzék is jól teljesítettek a tegnapi kereskedésben (FTSE100 0,83%, DAX 0,5%, CAC40 0,81%).
- Az euró zónában megjelent feldolgozóipari beszerzési menedzser index az elemzői várakozásoknak megfelelően 53 pont lett.
- A munkanélküliségi ráta 11,9 %-ra csökkent az előző havi 12%-ról, ami pozitív meglepetés, mert a piac nem számított csökkenésre. Németországban 6,8%-ról 6,7%-ra csökkent a mutató.

Olaj, arany:
- A WTI ma reggel 99,6 dolláron állt, főleg a lassuló kínai gazdaságnak és a növekvő nyersolaj készleteknek köszönhetően. A piac 2,5 millió hordó készletnövekedést vár Cushingban. Az ukrán helyzet is előtérbe került, miután az USA segítséget ígért az országnak.
- Az arany árára kedvező hír volt az élénkülő kínai fizikai kereslet az alacsonyabb árak hatására. A lassuló ipari termelési adatok miatt ugyanis egyre több kínai befektető fordul az olcsóbbá váló arany felé.

Devizák:
- A forint a 307,2-es nyitás után 308,1-ig gyengült az euróval szemben, de az a mozgás csak átmenetinek bizonyult, mert zárásra 307-ig süllyedt vissza a kurzus.
- A dollár gyengülése tegnap is folytatódott, 1,376-ról 1,38-ig emelkedett az árfolyam. A reggeli órákban tovább emelkedett az EUR/USD devizakereszt, és 1,382 fölé kapaszkodott a kurzus. A ma és a pénteken megjelenő munkapiaci adatok után nagyobb mozgás is jöhet a devizapárban.

Távol-Kelet:
- Emelkedni tudtak az ázsiai tőzsdék a hajnali kereskedésben (Nikkei 1,04%, Hang Seng 0,15%, Shanghai 0,37%).
- A Bank of Japan márciusi felmérésnek eredménye az inflációs várakozásokkal kapcsolatban kedvező, a megkérdezett cégek idén 1,5%-os, jövőre pedig 1,7%-os emelkedéssel számolnak, ez pedig már közelíti a jegybank célját.

Határidős piacok:
- Mind az amerikai, mind az európai határidős indexek a pozitív tartományban vannak ma reggel.

Vállalati hírek:

- A Richter közzétette részletes közgyűlési dokumentumait, melyből kiderül, hogy az előzetesen közölt adatokhoz képest az auditált számok gyengébbek lettek. Árbevétel soron nincs változás, de az üzemi eredmény 48,6 milliárd helyett 45,6 milliárd, míg a nettó eredmény 44,6 milliárd helyett 42,8 milliárd forint lett. A cég április 24-én tartja közgyűlését, a részvényenkénti 57 forintos osztalék javaslat már korábban ismert volt. Bár a 2013-as auditált eredmény gyengébb lett az előzetes számoknál, érdemi árfolyam reakcióra nem számítunk, hiszen a befektetők már inkább az első negyedéves teljesítményre és a K+F eredményekre fókuszálnak.


- A MOL sikeresen lezárta a BaiTex 49%-os részesedésének értékesítését a Turkish Petroleum Corporation részére. Árfolyamhatásra nem számítunk.

- A Credit Suisse felülteljesítőről semlegesre minősítette le az ArcelorMittal részvényeit.

- A BNP Paribas értékesítette a Banco Santander-nek a Miamiban található privát banki egységét. A privát bank összesen 3 milliárd eurót kezel, de a tranzakció részleteit nem hozták nyilvánosságra.

- A BMW csoport ma reggel publikálta márciusi tengerentúli értékesítési adatait. Összesen 35.762 darab autót értékesítettek az elmúlt hónapban, ami 7,9%-os növekedést jelent tavalyhoz képest. Az év eleje óta pedig 2,6%-kal 81.034 darabra emelkedtek az eladások. A márkákat külön bontva a BMW eladásai 18,6%-kal 32.107 darabra bővültek márciusban, a legkeresettebb a 6-os széria volt, amelyből 3.063 darabot értékesítettek. Az összteljesítményt a MINI értékesítések húzták le, az eladott 3.655 darab közel 40%-os visszaesés az előző évhez képest.

- A tengerentúli autóértékesítések 5,7%-kal 1,54 millió darabra emelkedtek márciusban.

- A Chrysler márciusi értékesítési adatai jól sikerültek, a várt 10% helyett 13%-kal bővültek az eladások, amire 2007 márciusa óta nem volt példa. A leggyengébben a Chrysler márka teljesített (-23%), a legerősebb pedig a Jeep (47%) és a Fiat (24%) voltak.

- A Daimler szeretné felvásárolni a lítium-ion akkumulátor cellákat gyártó Evonik Industries társaságot, illetve a Deutsche Accumotive céget. Az előbbi társaság 50%-os felvásárlása, míg az utóbbi részvényeinek 10%-os megvásárlása után mind a két cég teljesen a Daimler tulajdonába kerülhet. A tranzakció részleteit nem hozta nyilvánosságra a társaság.

- A Daimler azt fontolgatja, hogy gyártó kapacitást épít ki Oroszországban, ugyanis az egy főre jutó gépjármű állomány még mindig messze elmarad a nyugati átlagtól, másrészt a Daimler-nek szoros együttműködése van a KamAZ-zal, amelyben 15 százalékos tulajdonrésze van. Kabinokat, futóműveket és motorokat szállít az orosz gyártó számára. A cég a Sprinter egy régebbi verzióját is Oroszországban gyártja. A jelenlegi orosz gazdasági lejtmenet és a politikai feszültségek tükrében érdekes a hír, ugyanakkor nem számítunk ennek kapcsán árfolyamhatásra.

- A Daimler csoporthoz tartozó Mercedes- Benz USA történetének legerősebb első negyedévét publikálta, összesen 30.091 darab autót értékesítettek, ami 11%-os bővülés tavalyhoz képest.

- A JP Morgan 49 euróról 52,5 euróra emelte a Total célárát annak köszönhetően, hogy a szabad pénzárama közel 2 százalékkal magasabb lehet, mint korábban volt. Ráadásul 2015-ig tarthat a cég aktív részvény visszavásárlási programja.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.