BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A tegnapi gyengülés után ma korrigálni látszik a forint

Nagyot gyengült tegnap a forint, 309 fölött is járt az EUR/HUF kurzusa, ma reggel azonban már ismét lefelé tart az árfolyam, 307,7-nél jár a kereskedés. A 20 napos mozgóátlagot elérte a devizapár, innen fordulhat szerintünk ismét lefelé a kurzus, és akár a 200 napos mozgóátlagot is visszatesztelheti 301-nél - olvasható az Erste elemzésében.

Az ukrajnai harcok megindulása után ismét feszült légkör uralta a nemzetközi piacokat, ami a hazai eszközökre is rányomta a bélyegét. A forint havi mélypontjára esett az euróval és a dollárral szemben, ma reggel azonban már korrekciót látunk. Középtávon a forint erősödésének látunk nagyobb esélyt, Magyarország javuló külső eladósodottsági és a magas folyó fizetési mérleg pozíciója miatt. A felértékelődéshez az is nagyban hozzájárulhat, ha az EKB valóban elindítja az eszközvásárlási programot, ami szerintünk idén valószínű. A kötvénypiacon nagy mozgások nem voltak tegnap, az ÁKK viszont ismét terv felett, 80 milliárd forint értékben adott el 3 hónapos diszkontkincstárjegyeket, 2,66%-os átlaghozam mellett.

Nemzetközi helyzetkép:

Elindultak a katonai akciók Ukrajnában az oroszbarát szeparatisták ellen, az alakulatok már sikereket is fel tudtak mutatni ma reggelre. Oroszország természetesen elítéli az akciót, a Nyugat azonban támogatja, hiszen nyíltan orosz erőket sejtenek a szakadárok mozgalma mögött. Putinnak látszólag nem célja nyíltan elfoglalni a kelet-ukrajnai régiókat, hanem destabilizálni azt, és Krím mintájára autonóm státuszt kiharcolni. Az ukrán miniszterelnök-helyettes tegnap délután arról számolt be, hogy orosz katonák tartózkodnak Ukrajna területén. A hírt más források nem erősítették meg, az oroszok pedig egyenesen cáfolták. Ma kedvezőbb már a hangulat, hiszen Kína vártnál jobb növekedési adattal örvendeztette a piacokat. Az amerikai tőzsdék a kereskedés második felében már emelkedtek, míg az európai piacok még zuhantak. A Dow 0,55%-ot, a Nasdaq 0,28%-ot, az S&P 0,68%-ot emelkedett. A FTSE100 0,63%-ot, a DAX 1,77%-ot, a CAC40 0,9%-ot zuhant. A nemzetközi devizapiacon nagy mozgások nem voltak, az EUR/USD devizapár a 20 és a 30 napos mozgóátlag közötti szűk tartományban, 1,3795 és 1,3825 között mozgott a tegnapi kereskedésben. Óriásit zuhant tegnap az arany árfolyama, napon belül csaknem 40 dolláros esés volt látható, amiben közrejátszott, hogy 14.30 körül állítólag több ezer kontraktus aranyat értékesítettek a londoni tőzsdén, ami felgyorsította a nemesfém árfolyamának zuhanását. A nagy esést egy korrekció követte, amiben visszahúzták a 200 napos mozgóátlag fölé az árfolyamot, de ma reggel ismételten a mozgóátlag alá esett az árfolyam. Az olaj kismértékben tovább folytatta az elmúlt napok emelkedését, így az árfolyam 104 dollár közelébe emelkedett. Tovább száguld a japán tőzsde, de a kínai piacok is emelkedtek a kedvező növekedési adat nyomán.
 
Hazai és nemzetközi hírek, makrogazdaság:

A amerikai infláció márciusban 1,5% volt, ami kissé meghaladta a várt 1,4%-ot. Az energia- és élelmiszerárakkal tisztított maginflációs mutató 1,7%-ra nőtt szemben a várt 1,6%-kal. A NAHB házárindex értéke a várt 49 pont helyett változatlanul 47 ponton maradt áprilisban.

Janet Yellen, Fed elnök egy konferencián említette, hogy szigorítani a bankok szabályozását. Újabb likviditási és tőkemegfelelési szabályokat vezetne be annak érdekében, hogy a rövid távú intézményi finanszírozáshoz kötődő kockázatok csökkenthetőek legyenek, azonban konkrétumokat nem árult el.

Az Európai Parlament tegnap elfogadta a bankszanálási szabályokat. Ennek legfontosabb eleme az úgynevezett bail-in elv, vagyis a veszteségeket először a részvényesek és a bank hitelezői viselik, és csak ezután kerülhet sor külső (állami) segítség nyújtására. Ezen kívül a bankunió országai 8 év alatt létrehoznak egy 55 milliárd eurós szanálási alapot. A betétgarancia rendszert úgy változtatták meg, hogy a betétvédelem az ideiglenesen 100 ezer euró fölötti betétösszegre is kiterjed legalább 3 hónapig.

Vegyesen alakult az ZEW index áprilisban Németországban, a jelenlegi helyzetre vonatkozóan 59,5 pont lett, szemben a várt 51,5 ponttal., míg a jövőre vonatkozó megítélés 43,2 pontos értékével elmaradt a várt 45,0 ponttól. Az euróövezeti ZEW index 61,2 pontra süllyedt a márciusi 61,5 pontról.

Ma az euróövezeti végleges inflációs adat és az amerikai lakásépítési statisztikák lesznek fontos makroadatok.

Lassult a növekedés üteme Kínában, de még így is felülmúlta a várakozásokat. Az első negyedévben 7,4%-kal növekedett a GDP az előző év azonos időszakához képest, ami elmarad az előző negyedévi 7,7%-os növekedéstől, de még így is kissé magasabb, mint a várt 7,3%.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.