BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Erőteljes emelkedés az európai tőzsdéken

Itt a hosszú hétvége. Lehet félni is, meg nem is. Tegnap valamiféle fordulat következett be a börzéken azzal, hogy a Nasdaq erőteljes fordulatot csinált a 200 napos mozgóátlag elérésével. Németországban például ez a fordulat eléggé gyenge volt, legalábbis napközben, de a nap végére sikerült belehúzni, és komoly emelkedést produkálni. Így legalább a minimumot teljesítette az index - írják az Erste elemzői.

Amerikában is jó volt a teljesítmény. Az S&P500 index visszaszaladt a 20 napos mozgóátlag fölé. Ugyanakkor a Nasdaq viselkedését továbbra is árgus szemekkel figyeljük, ugyanis könnyen lehet, hogy csak tető formációt hoznak létre az indexek, amely azt jelentené, hogy a nem túl távoli jövőben (1-2 hét múlva) újra jönne az öntés. Erre pedig a legjobb indikátor a Nasdaq viselkedése. Ezért ezt az indexet fogjuk árgus szemekkel figyelni az elkövetkező hetekben.

A magyar piacon nem várunk sok változást. Talán lehet egy kis emelkedés napközben, de az is valószínű, hogy a hosszú hétvége okán, sokan pozíciót is zárnak. Az pedig a tegnapi nap után, inkább vételi pozíciók zárást jelentené a mi olvasatunkban.

USA:
- A Dow 1,0%-ot, a Nasdaq 1,3%-ot, az S&P 500 pedig 1,03%-ot emelkedett a tegnapi kereskedésben.
- A tegnap megjelent Bézs Könyv mérsékelt gazdasági növekedésről számolt be 10 körzetben, míg kettőben (Cleveland-ben és St. Louis-ban) csökkenés volt tapasztalható. A jelentés szerint összességében az autóértékesítések, a szállítás, a pénzügyi szolgáltatások és az ipar esetében is javulás volt tapasztalható, míg az ingatlan piac jellemzésére a változatos kifejezést használták.
- Janet Yellen a New Yorki Gazdasági Klubban arról beszélt, hogy a teljes foglalkoztatottságot és az árstabilitást 2016-ban érheti el az amerikai gazdaság. A hosszú távú inflációs várakozásokkal kapcsolatban kifejtette, hogy nagyobb a valószínűsége annak, hogy a pénzromlás üteme a 2%-os jegybanki inflációs cél alatt marad, mint annak, hogy a cél fölé emelkedjen. A jelenlegi rendkívül alacsony inflációt az alacsony energia- és import áraknak tulajdonítja, melyek ideiglenes hatásúak lehetnek. Elmondta továbbá, hogy nem egy bizonyos adat, hanem az adatok széles köre alapján fognak döntést hozni a monetáris politika változtatásáról.
- Az Egyesült Államokban az ipari termelés 0,7%-kal bővült márciusban a várt 0,5%-os bővüléssel szemben, ugyanakkor a márciusban kiadott lakásépítési engedélyek száma csalódást okozott, ugyanis csak 990 ezer engedélyt adtak ki szemben a várt 1,01 millióval.
- A Google árbevétele 19%-kal 15,42 milliárd dollárra emelkedett, ami elmaradt a várt 15,62 milliárd dollártól. Az egy részvényre jutó eredmény 6,27 dollár lett az első negyedévben, míg az előzetes várakozás 6,42 dollár volt. A zárás utáni kereskedésben az eredmény publikálását követően 3,3%-ot esett a Google árfolyama.
- Piacnyitást megelőzően jelent ma a General Electric (EPS várakozás 0,32 dollár), a Morgan Stanley (várt EPS 0,6 dollár), a Philip Morris International (EPS várakozás 1,16 dollár), a Pepsi Co (EPS 0,75 dollár) és a Goldman Sachs (EPS várakozás 3,49 dollár) is.
- Makrofronton is számos adat fog megjelenni ma a tengerentúlról. 14.30-kor publikálják a friss munkanélküli-segély kérelmek számát, ami 315 ezer főre emelkedhetett a korábbi 300 ezerről, míg a tartós munkanélküli-segély kérelmek száma 20 ezer fővel 2,78 millióra emelkedhet.
- 15.45-kor a Bloomberg fogyasztói elégedettség és a Bloomberg gazdasági várakozások jelennek majd meg.
- Piaczárást követően pedig az AMD publikálja első negyedéves eredményét, amitől 0 centes profitot várnak az elemzők.
- Az amerikai tőzsde holnap zárva tart, de az európai piacoktól eltérően hétfőn már lesz kereskedés.

Európa:
- A FTSE100 0,65%-ot, a DAX 1,57%-ot, a CAC40 pedig 1,4%-ot emelkedett. Az erőteljes európai emelkedésből is kitűnt a FTSE MIB index, ami 3,45%-ot szárnyalt.
- Reggel 8 órakor megjelent a német termelői árindex márciusi értéke, ami év/év alapon 0,9%-kal csökkent, szemben a várt 0,7%-os csökkenéssel.
- Az európai részvénypiacok (London, Németország, Lengyelország, Ausztria és Csehország) jellemzően zárva lesznek pénteken és hétfőn is, így az első kereskedési nap kedd lesz, de az orosz és a török piac nyitva lesz.
- Gyenge lett az első negyedéves orosz GDP, ami negyedéves összehasonlításban 0,5%-kal csökkent, elsősorban a beruházások 4,8%-os visszaesése miatt.

Olaj, arany:
- Az elmúlt néhány napban jelentősen megnövekedett az arany volatilitása, és napon belül többször is áttörte a 200 napos mozgóátlagot, de nap végére mindig visszahúzták a szint fölé. Az arany árfolyama jelenleg a 200 és a 20 napos mozgóátlag közötti szűk 1300 és 1304 dollár közötti tartományban tartózkodik.
- Enyhén tovább emelkedett az olaj árfolyama, ami így már 104 dollár fölött jár.

Devizák:
- Tegnap egy erőteljes korrekciót láthattunk a forint árfolyamában, ami a 20 napos mozgóátlag alá esett. Ma reggel azonban már ismételten a rövidtávú mozgóátlag áttörésével próbálkozik a kurzus, amit követően könnyen a 308,4-es szintig emelkedhet a devizapár jegyzése.
- Tegnap csak minimálisan, ma már jelentősebben emelkedett az EUR/USD árfolyam értéke, ami ma reggel már 1,384-en áll. Technikai szempontból az 1,38-as szintről fordult felfelé az árfolyam, és jelenleg a 30 napos mozgóátlag fölött tartózkodik. Innen a technikai kép alapján könnyedén 1,39 környékéig emelkedhet a devizapár árfolyama.


Távol-Kelet:
- A Nikkei 0,2%-ot, a Hang Seng 0,3%-ot emelkedett, míg a Shanghai index értéke 0,2%-ot csökkent.
- A hongkongi tőzsde a húsvét miatt egészen keddig zárva tart, de a shanghai parketten zavartalanul lehet majd kereskedni az elkövetkező napokban is.
- A Samsung menedzsmentje szerint a Samsung Galaxy S5 készülék jobban debütált mint elődje, és többet adhatnak el belőle mint elődjéből, amiből egyébként az első hónapban 10 millió darabot értékesítettek. A kedvező eladásokat az is segíti, hogy 125 országban egyszerre kezdték el a készülékek értékesítését.

Határidős piacok:
- Vegyes képet mutattak a határidős indexek ma reggel, de a főbb piacok (Dow, S&P, Nasdaq, DAX) a negatív tartományban voltak.

 
Vállalati hírek:

- Az OTP ukrán leányvállalata kivonul a Krímből, és bezárja 8 ottani fiókját. Az orosz szabályozás életbe lépése után számos nemzetközi bankcsoport döntött hasonlóan. A legvalószínűbb forgatókönyvnek azt tartjuk, hogy a fiókokat az OTP orosz leányvállalata veszi majd át, ez azonban hosszabb időt igényel. Árfolyamhatásra nem számítunk.

- A MOL 95%-os tulajdonában álló TVK-nál már idén decemberben megindulhat a most épülő butadién gyár próbaüzeme. Korábban 2015 második felére várták az üzem indulását. A tervezettnél korábbi indulás pozitív hír, mivel a butadién magas marzsú termék, jelentős árfolyamhatásra azonban nem számítunk.

- Az ArcelorMittal átvette a Siemens Siloc logisztikai rendszerét, amely a késztermékeket kezeli. A Siemens Siloc rendszernek köszönhetően az acélgyártó pontosabb képpel rendelkezik a raktárkészletről és az aktuális munkafolyamatokról. Ráadásul így a kemencéket magasabb hőmérsékleten is lehet „etetni” az évi 40.000 fémlappal, amely szintén megtakarítással jár. A hír pozitív, de nincs jelentős árfolyamhatással egyik részvényre sem.

- A BASF speciális aminok (nitrogént tartalmazó szénhidrogén vegyületek) előállítására új gyárat épít fő telephelyén, Ludwigshafen-ben. Az új gyár 2015 végén kezdi meg a termelést, amely 12.000 tonna éves kapacitást jelent különböző amin vegyületekből, amelyet az autógyártástól, az agrárgazdaságon keresztül a gyógyszeriparig számos módon fel lehet majd használni. Az ok a megnövekedett európai kereslet az alapanyagok iránt. A hír pozitív, és jelzi, hogy egyre inkább magukhoz térnek az európai gazdaságok. Ugyanakkor a hírnek szerintünk nincs jelenős árfolyamhatása.

- Az európai autóeladások 10%-os emelkedést mutattak márciusban az előző év azonos időszakához képest, ami a hetedik emelkedő hónapot jelenti egyhuzamban. Az első negyedéves növekedés ennél némileg visszafogottabb, 8,1%, 3,35 millió eladott autóval. Kimondottan nagy volt a márciusi emelkedés az Egyesült Királyságban (+17,7%) és Spanyolországban (+10%). Az átlagtól elmaradva Németország 5,4%-ot, Olaszország pedig 5,0%-ot emelkedett. A márkák közül kiemelkedett a Renault, ami gyenge bázisról 29,4%-kal, a PSA csoport pedig 10,9%-kal emelkedett. A német presztízsmárkák a magasabb bázis eredményeként csak mérsékelten tudták növelni európai autóeladásaikat. A BMW 6%-kal, a Daimler 5,4%-kal, a Volkswagen 8,4%-kal növekedett. Az értékesítési adatok a klasszikus európai tömegmárkák árfolyamára lehetnek pozitív hatással, ahol az idei évben valószínűleg egy átárazódás fog lezajlani.

- A Reuters szerint a Thyssenkrupp 2 milliárd eurós keretösszegben 3 évvel megújította hitelkeretét. A korábbi hitelkeret ugyanakkor még 2,5 milliárd eurós volt, ami mögött valószínűleg a vállalat csökkenő eladósodottsági rátája áll. A hír kapcsán árfolyamhatásra nem számítunk, hiszen az elsősorban egy technikai jellegű lépés.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.