BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megnyugodott a forint árfolyama

Újabb szankciókat vezetett be az USA és az EU Oroszországgal szemben. Ezek a lépések tovább nehezítik az orosz gazdasági szereplők életét, és így az orosz gazdaságra is negatív hatással vannak. Közben a Fed ma megkezdi a kétnapos ülését, míg az MNB várhatóan 2,5 százalékra csökkenti az alapkamatot - olvasható az Erste elemzésében.

Lehet örülni annak is, hogy az oroszok visszavonulnak a laktanyába, ami persze túl sok mindent nem jelent, hiszen néha meg is kell pihenni. Ettől függetlenül nem gondoljuk azt, hogy háború lesz, és azt sem gondoljuk, hogy a konfliktus hamar megoldódik.
 
A DAX újra a 20 napos mozgóátlag fölé kucorodott, és technikailag minden adott ahhoz, hogy újra emelkedjen. Sőt, még az is megtörténhet, hogy a mostani esetleges csúcstámadásban megtörténik a kitörés. Ez igaz az S&P500-ra is. Úgy látjuk, hogy technikailag olyan állapotba került az elmúlt napok-hetek ficánkolásai közepette, hogy akár újabb jelentős árfolyam emelkedés is jöhet.
 
A BUX esetében a 30 napos mozgóátlagról fordulva a 18.340 pontnál levő 200 napos mozgóátlag lehet a cél.

USA:
-          Hullámvasútra kerültek tegnap a vezető amerikai börzék. A nap eleji emelkedést követően mélyrepülésbe kezdtek az indexek, végül a kereskedés utolsó óráiban bekövetkező emelkedés mentette meg a mínuszoktól a börzéket (Dow 0,54%, Nasdaq -0,04%, S&P500 0,3%).
-          A Dow Jones komponensek közül kiemelkedően teljesített a Pfizer. A több mint 4%-os emelkedés annak köszönhető, hogy már a héten bejelentés jöhet arról, hogy a társaság érdeklődik a brit AstraZeneca iránt. A felvásárlással az iparág történetének egyik legnagyobb tranzakciója valósulhatna meg.
-          Meglehetősen gyengén teljesített a Bank of America (-6,5%) miután bejelentette, hogy felfüggeszti az osztalékfizetési és részvény-visszavásárlási terveit. A társaság 1 centről 5 centre növelte volna az osztalékát, és 4 milliárd dollárnyi részvényt vásárolt volna vissza. A tervek azért hiúsulnak meg, mert a Merrill Lynch 2009-es felvásárlásával kapcsolatban bizonyos számítások hibásak voltak, ezért a társaság tőke-megfelelési mutatói csökkentek.
-          Tegnap függőben lévő lakásértékesítéseket publikáltak: a havi adat 3,4%-os emelkedést mutatott márciusban, miközben az elemzők 1%-os bővülésre számítottak.
-          Mai fontosabb makroadatok: S&P/Case-Shiller házárindex, Conference Board fogyasztói bizalmi index.
-          Ma az eBay, a Merck és a Forest Laboratories publikálja negyedéves számait.

Európa:
-          A nyugat-európai börzék mérsékelt emelkedéssel zárták a kereskedést (FTSE100 0,21%, DAX 0,47%, CAC40 0,39%).
-          A JP Morgan megemelte az euró zóna GDP növekedésére vonatkozó várakozását, a korábbi 1,2% helyett 1,4%-kal bővülhet idén a gazdaság.
-          Hétfőn újabb szankciókat vezetett be az Egyesült Államok hét orosz kormánytisztviselővel (akik Putyin elnök közvetlen közeléhez tartoznak) és tizenhét vállalattal szemben.
 
Olaj, arany:
-          A WTI 101 dollár felett mozgott, míg az arany 1.300 dollár alatt volt ma reggel.
-          Az olaj árára hatással voltak a növekvő líbiai kínálatról szóló hírek, mivel újra megnyílt az egyik, napi 70 ezer hordó betöltésére alkalmas terminál. A piac figyeli a szokásos készletadatokat is: 1,1 millió hordós nyersolaj készlet emelkedésre számítanak az Egyesült Államokban.
-          Az arany némileg visszaesett a Fed ülést megelőzően. A piaci szereplők a Fed politikájától azt várják, hogy a jegybank havi 10 milliárd dollárral ismét csökkentse az eszközvásárlásra fordítható keretet. A hírek szerint a kínai fizikai aranykereslet továbbra is masszív. A becslések alapján 2017-re 20%-kal nőhet az éves kereslet a távol-keleti országban.
 
Devizák:
-          A forint a 310-es árfolyam környékéről mérsékelten visszább erősödött, aminek hatására 309,5-ig csökkent az EUR/HUF árfolyam. A devizapár szempontjából a mai kamatdöntés lehet érdekes, amelytől a piac újabb 10 bázispontos kamatcsökkentést, és ezzel 2,5%-ra csökkenő jegybanki alapkamatot vár.
-          Az EUR/USD ma reggel is tovább folytatta az emelkedést. Tegnap a reggeli órákban az 1,38-as szint közeléből volt látható egy jelentősebb emelkedés, ahonnan ma reggelre egészen 1,387-ig emelkedett a devizapár árfolyama.
 
Távol-Kelet:
-          A Hang Seng és a Shanghai index nem produkált érdemi elmozdulást, mindkét index lényegében szinten maradt.
-          A kínai bankfelügyelet elrendelte a vasérc fedezetű hitelek átalakítását. A hírre a vasérc árfolyama jelentősen zuhant a reggeli órákban. Korábban a bankok egy része már szigorított a letéti követelményeken, de a hitelezési módszer átalakítása a nyersanyagpiacon is érezhető hatást okoz.
-          A Samsung reggel publikálta negyedéves eredményét, ami alapján az adózott eredmény 5,9%-kal 7,32 milliárd dollárra növekedett egy év alatt. Az árbevétel 1,5%-ot növekedett, és ezzel felülmúlta a vállalat iránymutatását. A legjelentősebb, mobiltelefon üzletág profit hányada változatlanul 19,8% maradt.
 
Határidős piacok:
-          Mind az amerikai, mind az európai határidős indexek a pozitív tartományban voltak ma reggel.

Vállalati hírek:
 
-          Az FHB tegnap tartotta éves rendes közgyűlését, ahol arról döntöttek, hogy idén sem fizetnek osztalékot.
 
-          A Banco Santander reggel publikált negyedéves számai a várakozásoknál kedvezőbben alakultak az Egyesült Királyságban tapasztalt növekvő bevételeknek köszönhetően. A bank a gyorsjelentéssel egy időben 4,7 milliárd eurós ajánlatott tett a brazil leányvállalatában még nem tulajdonolt részvényekre. A társaság a fennmaradó 25%-os tulajdonrészt szeretné megvásárolni, a felajánlott összeg 20% prémiumot tartalmaz. A nettó profit 1,3 milliárd euróra bővült az egy évvel ezelőtti 1,21 milliárd euróról, ami meghaladja az 1,23 milliárd eurós konszenzust. A kedvező gazdasági helyzet és az alacsonyabb finanszírozási költségek segítették a Santander brit leányvállalatának árbevétel növekedését. Míg a brazil piacon bizonytalan növekedést tapasztal a társaság,, és Dél-Amerikában nyomás alá kerültek a profitok, addig a brit leányvállalat stabil nyereséget termelt a társaságnak. A spanyol gazdaság stabilizálódása után a Santander a hazai piacon is növelheti a nyereségét, és körülbelül 2016-ra érheti el a bank a válság előtti 9 milliárd eurós éves profit szintet.
 
-          A Morgan Stanley felülsúlyozásról egyenlő súlyozásra csökkentette a BNP Paribas papírjaira vonatkozó besorolást.
 
-          Nagyot esett a Deutsche Bank eredménye az egy évvel ezelőtti 1,65 milliárd euróról, de az 1,08 milliárd eurós eredmény még így is felülmúlta az 1,01 milliárd eurós várakozást. A banknak már az adózás előtti eredménye is felülmúlta a várakozásokat, ugyanis 1,68 milliárd euróról számolt be, szemben a várt 1,48 milliárd euróval. A hitelekre képzett céltartalék jelentősen alacsonyabb lett, mint a várakozás, ugyanis mindössze 246 millió eurót képzett a vállalat szemben a korábban becsült 404 millióval. Az üzletágak közül elsősorban a fixed income és a corporate banking üzletág teljesített várakozások fölött. A vártnál kedvezőbb eredmény hatására az árfolyam emelkedésére számítunk, bár aggasztó, hogy a Bázel 3 szerinti CET1 ráta mindössze 9,5% lett, míg az elemzők 9,8%-ra számítottak. A tőkemegfelelés növelésének érdekében 1,5 milliárd euró értékben bocsátanak ki úgynevezett coco kötvényeket, amelyeknek a specialitása, hogy szükség esetén tőkévé változtathatóak át, ezért beszámíthatóak a CET1 rátába. A coco kötvények magasabb kockázatúak, ezért jellemzően magasabb hozamot is fizetnek. Valószínűleg ezzel az instrumentummal próbálják meg elkerülni a tőkeemelést, aminek a részvényekre nézve hígító hatása lenne. A tőkeemelés lehetőségéről már régóta spekulálnak, azonban ezzel kapcsolatban most sem kívántak nyilatkozni.
 
-          Az Infineon ma reggel publikálta második negyedéves számait. A nettó profit 124 millió dollár volt, felülmúlva a 101,5 millió dolláros várakozást és az első negyedéves 87 millió dolláros eredményt. Az egy részvényre jutó eredmény 11 cent volt, a 8,9 centes várakozással szemben. Az elmúlt negyedév árbevétele 1,05 milliárd euró volt, ami enyhén jobb az 1,04 milliárd eurós várakozásnál. A menedzsment megerősítette az idei évre vonatkozó, korábban közölt előrejelzéseit. Az árbevétel 4-8% között bővülhet a folyó negyedévben, az egész évre vonatkozó árbevétel növekedés pedig a korábban közölt 7-11% közötti tartomány felső széléhez lehet közel. Két üzletág, az Automotive (ATV) és az Industrial Power Control (IPC) lehet a húzóerő az idei évben. A Power Management & Multimarket (PMM) és a Chip Card & Security (CCS) üzletágak az átlag alatt teljesíthetnek idén.
 
-          A Nokia Rajeev Suri-t nevezte ki vezérigazgatónak, aki korábban az NSN-ért felelős vezető volt. Megbízatása május 1-én kezdődik. A Nokia egy összesen 5 milliárd eurós programot hirdetett a tőkeoptimalizálás érdekében. Ennek forrását a Microsofttal kötött, és pénteken lezárult tranzakció adja. Ennek egyik legfontosabb eleme, hogy 2016 első feléig 2 milliárd euróval csökkentik a vállalat eladósodottságát. 1,25 milliárd euró értékben részvény visszavásárlási programot indítanak. Osztalék formájában összesen 1,8 milliárd dollárt terveznek kifizetni a következő években: a 2013-as és a 2014 üzleti év után részvényenként legalább 0,11 eurót, ami 400-400 millió eurós kifizetést jelent. Ezen felül 0,26 eurós részvényenkénti rendkívüli osztalék kifizetését is javasolják, aminek teljes értéke 1 milliárd euró, ezt július 3-án fizethetik ki. A részvény visszavásárlási lehetőség legfeljebb 370 millió részvényre terjed ki, ami a részvények nagyjából 10%-át jelenti. A finn előírások miatt a visszavásárlási program legfeljebb másfél évig tart. A Nokia jelenlegi készpénz pozíciója a tranzakciót követően a következőképen alakul: a készpénzállomány 10,5 milliárd euró, míg a nettó készpénzállomány 7,1 milliárd euró. A Nokia első negyedéves folytatódó tevékenységéből (NSN, HERE, Technologies) származó árbevétele 2,66 milliárd euró lett (várakozás 2,85 milliárd euró), míg az adózott eredmény 108 millió euró lett (egy évvel korábban 98 millió euró vesztesége volt). A hálózati üzletág operatív marzsára vonatkozó várakozást az első negyedévi 9,3%-ot követően az év egészére szinten tartották. A várakozás 5% +/-4 százalékpont. A vártnál kissé gyengébb eredmény negatív, míg a részvény visszavásárlás és osztalékfizetés pozitív hír, de várható volt. A Microsofttól kapott vételár nagy részének elköltése arra utalhat, hogy a finn vállalat nem tervez jelentős méretű akvizíciót.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.