BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem mutat egyértelmű trendet a forint

Nem mutatott egyértelmű trendet tegnap az EURHUF kurzusa. Jelenleg a 20 és a 30 napos mozgóátlag között tartózkodik az árfolyam, amennyiben pedig innen lefelé fordul, akár a 200 napos mozgóátlagot is visszatesztelheti 301-nél. Felfelé a 30 napos mozgóátlag jelenthet ellenállási szintet - írja az Erste elemzése.

Kisebb erősödési és gyengülési hullámok váltották egymást a forintban, összességében azonban nem látszott nagyobb elmozdulás. A nemzetközi befektetői hangulat délutánra valamelyest javult, ez azonban csak mérsékelten hatott a forint árfolyamára. Az állampapírok másodpiacán vegyes irányú, de csak kisebb mértékű hozamváltozások történtek. Ma a délelőtti kötvényaukciók lesznek fókuszban, a 3, az 5 és a 10 éves papírból a felkínált mennyiség összességében 60 Mrd forint lesz.

Nemzetközi helyzetkép:

A nemzetközi devizapiacon tegnap csak minimálisan, ma már jelentősebben emelkedett az EUR/USD árfolyam értéke, ami ma reggel már 1,384-en áll. Technikai szempontból az 1,38-as szintről fordult felfelé az árfolyam, és jelenleg a 30 napos mozgóátlag fölött tartózkodik. Innen a technikai kép alapján könnyedén 1,39 környékéig emelkedhet a devizapár árfolyama. A tengerentúli tőzsdéken a Dow 1,0%-ot, a Nasdaq 1,3%-ot, az S&P 500 pedig 1,03%-ot emelkedett a tegnapi kereskedésben. Az amerikai tőzsde holnap zárva tart, de az európai piacoktól eltérően hétfőn már lesz kereskedés. Európában az FTSE100 0,65%-ot, a DAX 1,57%-ot, a CAC40 pedig 1,4%-ot emelkedett. Az erőteljes európai emelkedésből is kitűnt a FTSE MIB index, ami 3,45%-ot szárnyalt. Az európai részvénypiacok (London, Németország, Lengyelország, Ausztria és Csehország) jellemzően zárva lesznek pénteken és hétfőn is, így az első kereskedési nap kedd lesz, de az orosz és a török piac nyitva lesz. Ázsiában a Nikkei 0,2%-ot, a Hang Seng 0,3%-ot emelkedett, míg a Shanghai index értéke 0,2%-ot csökkent. A hongkongi tőzsde a húsvét miatt egészen keddig zárva tart, de a shanghai parketten zavartalanul lehet majd kereskedni az elkövetkező napokban is. Az árupiacon az elmúlt néhány napban jelentősen megnövekedett az arany volatilitása, és napon belül többször is áttörte a 200 napos mozgóátlagot, de nap végére mindig visszahúzták a szint fölé. Az arany árfolyama jelenleg a 200 és a 20 napos mozgóátlag közötti szűk 1300 és 1304 dollár közötti tartományban tartózkodik. Enyhén tovább emelkedett az olaj árfolyama, ami így már 104 dollár fölött jár. Vegyes képet mutattak a határidős indexek ma reggel, a főbb piacok (Dow, S&P, Nasdaq, DAX) a negatív tartományban voltak.

Hazai és nemzetközi hírek, makrogazdaság:

A tegnap megjelent Fed Bézs Könyv mérsékelt gazdasági növekedésről számolt be 10 körzetben, míg kettőben (Cleveland-ben és St. Louis-ban) csökkenés volt tapasztalható. A jelentés szerint összességében az autóértékesítések, a szállítás, a pénzügyi szolgáltatások és az ipar esetében is javulás volt tapasztalható, míg az ingatlan piac jellemzésére a változatos kifejezést használták.

Janet Yellen a New Yorki Gazdasági Klubban arról beszélt, hogy a teljes foglalkoztatottságot és az árstabilitást 2016-ban érheti el az amerikai gazdaság. A hosszú távú inflációs várakozásokkal kapcsolatban kifejtette, hogy nagyobb a valószínűsége annak, hogy a pénzromlás üteme a 2%-os jegybanki inflációs cél alatt marad, mint annak, hogy a cél fölé emelkedjen. A jelenlegi rendkívül alacsony inflációt az alacsony energia- és import áraknak tulajdonítja, melyek ideiglenes hatásúak lehetnek. Elmondta továbbá, hogy nem egy bizonyos adat, hanem az adatok széles köre alapján fognak döntést hozni a monetáris politika változtatásáról.

Az USA-ban az ipari termelés 0,7%-kal bővült márciusban a várt 0,5%-kal szemben, ugyanakkor a márciusban kiadott lakásépítési engedélyek száma csalódást okozott, ugyanis csak 990 ezer engedélyt adtak ki szemben a várt 1,01 millióval.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.