BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Beállt a céges hitelkamat

A nyári hónapokban elérték mélypontjukat a vállalati hitelkamatok Magyarországon, azóta minimális emelkedés is történt a legtöbb kölcsöntípusnál. A növekedési hitelprogram tervezett kiterjesztése a nagyvállalatokra már nem sokat változtat ezen a helyzeten.

Nyár végére megállt a vállalati hitelek kamatainak két éve tartó, szinte folyamatos csökkenése, a kölcsönök árai azóta stabilizálódtak, illetve minimálisan emelkedtek – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataiból. A kamatok stabilizálódása egyáltalán nem meglepő, hiszen a jelenlegi szintekről a mostani kereslet mellett már nem nagyon lehet lejjebb menni. A legfrissebb – 2014. novemberi – statisztikák szerint a változó kamatozású, vagy legfeljebb egy éves kamatperiódusú forinthitelek átlagos kamatlába a folyószámlahiteleknél 4,86, az egyéb kölcsönöknél pedig 4,22 százalék, amely régiós összehasonlításban is elég vonzónak számít. Sőt, az egymillió euró feletti forintkölcsönöknél novemberre már négy százalék alá – 3,90 százalékra – csökkent az átlagos éves kamat, ami minden szempontból meglehetősen attraktívnak tekinthető.

Mindezek alapján a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Hitelprogramjának (NHP) tervezett, nagyvállalatokra történő kiterjesztésének – amelytől Matolcsy György jegybankelnök 1000 milliárdos kihelyezést vár az NHP-ban erre az évre – viszonylag visszafogott hatása lehet az átlagos kamatszintre, hiszen ma már elsősorban nem az árazás, hanem a kereslet jelenti a korlátját a céges hitelezés felfutásának Magyarországon.

A támogatott hitelek vitathatatlan ösztönző szerepe mellett viszonylag óvatos várakozásokat fogalmaztak meg erre az évre a K&H Banknál is. – A támogatott hitelek szerepe a vállalati hitelpiacon nem kérdőjelezhető meg, hiszen ezek által sikerült megállítani a piac beszakadását. A 2015-ben is igényelhető Növekedési Hitelprogramra továbbra is van kereslet a vállalatok részéről, ám a tervezett beruházások jelentős növekedésének hiányában az eddigi hitelfeltételek mellett az idén kihelyezett hitelek nagysága várhatóan nem haladja meg a tavalyi mértéket – tájékoztatott Hodina Péter, a K&H vállalati ügyfélkapcsolatok igazgatója.

Ezt alátámasztani látszik, hogy a K&H vállalatvezetők körében végzett kutatása alapján a tervezett új beruházások aránya a tavalyihoz mérten nem bővül tovább. Ami viszont kedvező, hogy főként a fenntartható gazdasági növekedést támogató technológiafejlesztésben, illetve kapacitásbővítő beruházásokban gondolkodnak a vállalatok – tette hozzá az igazgató.

Az alacsony hitelkamatoknak, illetve a támogatott konstrukcióknak köszönhetően ugyanakkor a jelek szerint mostanra sikerült lelassítani a vállalati hitelállomány gyors erodálódását. A jegybank statisztikái szerint a nem pénzügyi cégeknél 6695,8 milliárd forintnyi kölcsön volt 2014 novemberében, ami ugyan 4,3 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál, ám érdemben nem változott múlt év augusztusa óta. Biztató emellett az is, hogy az új céges forinthitel-kihelyezések mennyisége közel egy éve meghaladja már a törlesztésekét.

Közel a hatszáz milliárdhoz

A Növekedési Hitelprogram (NHP) második szakaszában 584,2 milliárd forintnyi hitelről kötöttek szerződést a hazai vállalkozások a pénzügyi intézményekkel a tavalyi év. A folyósított növekedési hitelek állománya 472,3 milliárd forint volt. A programban több mint 13,8 ezer vállalkozás jutott hitelhez, az ügyletek száma pedig meghaladta a 20 ezret. Az NHP második szakaszában a szerződött hitelállomány 97 százaléka volt új hitel, és csak a maradék a hitelkiváltás. Az új hitelek több mint háromötöde beruházási célú, az új forgóeszközhitelek részesedése 27, az uniós támogatások előfinanszírozására folyósított hiteleké pedig 12 százalék.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.