BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vegyesen hoztak az alapok

A slágertermékek közül a rövid kötvényalapok egy része ért csak el az állampapíroknál magasabb hozamot tavaly. A hosszú kötvényalapokon lehetett volna keresni, az abszolút hozamú alapok is vegyes eredményt értek el

A befektetési alapok voltak tavaly a háztartások kedvenc megtakarításai: a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint január és november között csaknem 575 milliárd forintnyi friss pénzt helyeztek el bennük, így december elején már 3840 milliárd forintjuk volt befektetési jegyekben. Az alapok iránt a betéti kamatok csökkenése miatt nőtt meg az érdeklődés, és a befektetők tekintélyes hányada jobban is járt velük.

Aki 2014 januárjában lekötötte a pénzét, 2,2 százalék körüli átlagos kamatot kapott a bankoktól, a rövid állampapírok teljesítményét mérő RMAX index pedig csak 3,31 százalékot emelkedett. A kisbefektetők kedvencei, a rövid kötvényalapok a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) adatai szerint –0,57 és 8,85 százalék közötti hozamot értek el, volt tehát olyan, amelyik túlszárnyalta az állampapírokat, és olyan is, amelyik rosszabbul teljesített náluk.

A nagyobb alapok közül az Erste Rövid Kötvényalapja és a Budapest I. megverte az RMAX-ot, 5,7 százalék körüli hozamával. Az OTP Optima is kicsivel jobb eredményt ért el, az Erste Kamatoptimum és a Raiffeisen Kamat Prémium viszont az RMAX-nál gyengébben zárta az évet. A kevésbé népszerű hosszú kötvényalapok több mint fele kétszámjegyű hozamot ért el tavaly, a hosszú állampapírok árfolyamát mérő MAX-indexet, amely 12,58 százalékot emelkedett, csak az Erste XL verte meg 16 százalék fölötti hozammal.

Az abszolút hozamú alapok vagyona is bőven 700 milliárd forint fölött volt az év végén, a teljesítményük azonban mint általában minden évben, ezúttal is vegyes volt. A legjobban teljesítő alap 27 százalék fölötti nyereséggel, a legrosszabb 21 százalékosnál nagyobb veszteséggel zárt. Év végén a legnagyobb ilyen alap az OTP Supra volt 115 milliárd forintos nettó eszközértékkel, 8 százalék fölötti éves hozammal.

A három legjobban teljesítő abszolút hozamú alap tavaly OTP-s volt, az EMDA, a Trend és a G10 Euró is 20 százalék fölött szedett magára. A nagyok közül a második félévben jól teljesített a Citadella, év végére 12 százalék fölötti hozamot ért el. A Concorde VM viszont éppen csak pozitív hozamra tett szert tavaly, a Platina Pí pedig az év végén esett nagyot.

A vegyes alapok is taroltak tavaly, a vagyonuk 600 milliárd forintra duplázódott, a legkedveltebbek a kiegyensúlyozottak voltak. A befektetők azonban csak részben lehetnek elégedettek, mivel a legnagyobb alapok a rövid állampapírokhoz hasonlóan zárták 2014-et.

Indiába kellett volna fektetni

Tavaly is, akárcsak 2013-ban, részvényalapokkal lehetett volna a legtöbbet keresni. A Quantis indiai részvényalapjai 50-80 százalék között hoztak, a török részvényalapok 40 százalékot emelkedtek. Az ázsiai és a fejlett – különösen az amerikai – részvényalapokon is lehetett nyerni 20-30 százalékot. A legnagyobbat bukni szintén a részvényalapokkal lehetett, az oroszországi piacon befektető konstrukciók – kevéssé meglepő módon – 30–45 százalékos mínuszban zárták az évet. A Budapesti Értéktőzsdét követő alapok 10–15 százalékot estek tavaly. A részvényalapokat egyébként nem szeretik a kisbefektetők, a jegybank adatai szerint alig 30 milliárd forintot tartanak bennük.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.