BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mol: erős számok, javuló kilátások

Erős eredményt publikált a Mol. A kitermelés növekedett, akárcsak a finomítói árrések, ráadásul a hatékonyság is javult, és akkor a felrobbanó petrolkémiai teljesítményről nem is beszéltünk - írják az Erste elemzői.

A termékárak alig csökkentek, miközben a nyersanyagárak hatalmasat estek. Így a TVK eredménye felrobbant, és a sajáttőke 2014 végére 5800 forint környékére emelkedett. Pedig a butadién gyár még csak most fog elkészülni. Ráadásul csoportszinten a MOL tovább növelte a költséghatékonyságot, mintegy 150 millió euróval, és további 350+150 millió dolláros megtakarítást tervez véghezvinni 2017-ig. Vagyis öröm a köbön, még akkor is, ha a tisztított operatív eredmény kicsit elmaradt a várakozásoktól, és amúgy az alapvonalon méretes mínuszt láthatunk.

Közben a görögök benyújtották terveiket az eurócsoportnak, akik a mai napon telefonkonferenciát tartanak a javaslatról, amely inkább populista lózungnak tűnhet így az első hírek alapján. Mindezek ellenére a DAX index tovább próbálkozhat az emelkedéssel, és itthon is emelkedést várunk.

Nemzetközi hírek
USA

- Nem hozott sok izgalmat a hét első kereskedési napja a tengerentúli börzéken, a gyenge kezdés után az indexek oldalaztak, és a zárás előtti emelkedés ellenére is csak a Nasdaq index tudott pluszba lendülni (Dow -0,13%, Nasdaq 0,1%, S&P500 -0,1%).
- Közel 5%-kal, a vártnál nagyobb mértékben csökkentek januárban a tengerentúli használtlakás értékesítések. A decemberi felfelé módosított 5,07 millió darabot követően 4,82 millió lett az előző havi adat, szemben a 4,95 millió darabos várakozással. Tavaly áprilisban volt utoljára ilyen gyenge adat.
- Janet Yellen Fed-elnök féléves szenátusi meghallgatására figyelhetnek ma a befektetők.
- A Boeing részvényeinek besorolását az eddigi semlegesről eladásra rontotta a Goldman Sachs, a célárfolyamot pedig 146 dollárról 132 dollárra rontotta.
- Az Apple közel 2 millió dollárt kíván elkölteni két európai adatközpont létrehozására. A 2017-től üzemelő egység egyik lába Dániában a másik pedig Írországban lenne.
- A Mondelez 2 milliárd dollár értékben vesz vissza a 2016-2040 között lejáró kötvényeiből. Az ajánlat március 20-ig él, és nem hosszabbítható meg.
- A First Solar 10%-kal, a SunPower 12%-kal emelkedett a tegnapi kereskedésben, miután bejelentették, hogy mind a két cég közös vállalatba helyezi ki a napenergia cella eszközöket és azt a későbbiekben IPO formájában piacra dobnák.

Európa
- Az európai piacok emelkedéséből ezúttal a FTSE 100 index nem tudta kivenni a részét, miközben a DAX és a CAC 40 index 0,7%-ot tudott emelkedni.
- A görög reform törekvéseket tartalmazó dokumentumot hétfő helyett csupán ma reggel sikerült eljuttatni az európai illetékeseknek. A délután során telefonkonferencia keretében folytatódhat az egyeztetés Athén és az európai pénzügyminiszterek között. A sajtóban kiszivárgott intézkedéscsomag (adóelkerülés, korrupció elleni harc, stb.) részleteit elnézve újabb köröket futhatnak majd a felek. Mindeközben a görögországi bankokból egyre több pénzt vonnak ki az ügyfelek, a JP Morgan becslései szerint múlt héten 3 milliárd eurónyi betét távozott, ez pedig még nehezebb helyzetbe hozza a kormányt.
- A negyedik negyedéves német GDP a várakozásoknak megfelelően 1,6%-kal bővült év/év alapon. A nap folyamán érkezik a januári euró zónás inflációs adat, valamint tovább ülésezik az Európai Tanács Görögország ügyében.

Olaj, arany
- Jelentős nyomás volt a WTI-n annak ellenére, hogy a hírek szerint az OPEC rendkívüli közgyűlést tervez összehívni, mivel a tagállamok többségének komoly gondot okoz az alacsony kőolajár. A híreket később cáfolták. Mindenesetre mutatja a jelentős feszültséget a piacon. A líbiai Hariga kikötő újranyitása ismét növeli a kínálatot a nemzetközi piacokon, és valószínű, hogy napi 200-300 ezer hordó líbiai olaj visszatérhet a piacra.
- Az aranyon továbbra is erős az eladói nyomás, bár az 1200 dolláros árszint egyelőre tartja magát. A görög helyzet alakulása és a kamatokkal kapcsolatos várakozások továbbra is fő befolyásoló tényezők. A görögök letették az új csomagot az asztalra, ami további megszorításokat és a korrupció és adócsalás elleni harcot tartalmazza. Ez valószínűleg elég lesz, hogy négy hónapra újra mentőövet kapjon a kormány.

Devizák
- A 20 napos mozgóátlag és a csökkenő trendvonal jelentette támasz tegnap elesett az EUR/USD devizapárban, de a dollárerősödés nem tartott ki a nap végéig, az 1,129-es mélypontról 1,133-ig korrigált vissza a kurzus. A mai kereskedésben Janet Yellen meghallgatása után jöhet nagyobb mozgás a devizapárban.
- Fordulatot mutat a forint az euróval szemben, az árfolyam 304-ről pattant vissza tegnap, és a ma hajnali kereskedésben 305,7-ig emelkedett az árfolyam. A következő szintet a 307,5-nél található 200 napos mozgóátlag jelenti.
- A kanadai dollár egyhuzamban negyedik napja gyengül az amerikai dollárral szemben. Egy háromszög alakzatból sikerült az árfolyamnak kitörnie, miután visszapattant az alakzat alsó széléről. Ma este 8 órakor beszédet tart a kanadai jegybankelnök, amely irányt mutathat az árfolyamnak.

Távol-Kelet
- A Nikkei 0,7%-ot emelkedett, a Hang Seng index 0,4%-ot csökkent. A kínai részvénypiac továbbra is zárva tartott, holnap viszont ismételten visszatér a shanghai tőzsde is a kínai holdújév miatti nemzeti ünnepről.
- A HSBC több mint 3%-ot esett a vártnál gyengébb eredmény hatására. Ez kihatott a szektortársakra is, a Standard Chartered például 4,5%-ot esett.
- Gyengén teljesítettek a makaói kaszinócégek is, miután a kínai új év első 3 napján csak 3,4%-kal nőtt a forgalom év/év alapon, míg a tavalyi évben még 37%-os növekedést tudott felmutatni. Az MGM China és a Sands China is 3% körüli mértékben esett.

Határidős piacok
- Mind az amerikai, mind az európai határidős piacon pozitív hangulat uralkodott ma reggel. EUR/HUF (napi felbontás)

Vállalati hírek
- A Mol IV. negyedéves eredménye erős lett, a cég 146 milliárd forint tiszta EBITDA eredményt tett közzé a várt 127 milliárd forinttal szemben. A feldolgozás-kereskedelem 72,9 milliárdos EBITDA eredménye a piaci 69 milliárd forint fölötti, köszönhetően az erős volumennek és javuló marzsoknak, főleg a petrolkémia területén. A kutatás-kitermelés üzletág 65,6 milliárd forint tiszta EBITDA eredményt ért el, ami szintén meghaladja a piaci 55,2 milliárd forint várakozást köszönhetően az erős, napi 103,5 ezer hordó- egyenértékes termelésnek és az alacsonyan tartott költségeknek. A MOL 2015-re is jó évet vár az alacsonyabb olajár ellenére: 2 milliárd dollár (mostani árfolyamon 540 milliárd forint) tiszta EBITDA elérése a becslés 60 dolláros olajár mellett. A nettó eredmény a leírások és a készletátértékelés miatt 68,6 milliárd forint veszteséget mutatott. Véleményünk: Ez egy kitűnő eredmény, a piacon pozitív reakciót várunk. A MOL újabb költségcsökkentési programot hirdetett, valamint megerősítette a napi 125-135 ezer hordó-egyenértékes kitermelési célt.

- Holnap hajnalban teszi közzé IV. negyedéves eredményét a Magyar Telekom.

- Egy független tanulmány alapján a Bayer Nexavar nevű májrák készítménye nem határos a műtét utáni veserák kezelésére. A hír enyhén negatív, hiszen ez egy potenciális kiterjesztése lehetett volna a készítménynek, azonban érdemi árfolyamhatással nem számolunk.
 
- A Daimler teherautó üzletága jelentős operatív eredménynövekedésre számít az idei évben. Továbbra is 700 ezer kamiont terveznek értékesíteni 2020-ig, és a középtávú EBIT marzs cél 8%. Észak-Amerikában 10%-os növekedésre számítanék idén, míg a brazil piac hasonló mértékben csökkenhet.

- A Telefonica bejelentette, hogy 8 mexikói városban indítja el a 2015-ben a nagysebességű LTE hálózatot.

- A Telefonica Deutschland (a Telefonica 62,1%-os leányvállalata) ma reggel publikálta éves eredményét. Az éves árbevétel 5,52 milliárd euró lett, míg a várakozás csak 5,42 milliárd euró volt. Az OIBDA eredmény 1,46 milliárd eurós értéke jelentősen felülmúlta a 966 millió eurós várakozást. 2015-re 10% fölötti OIBDA eredménynövekedést prognosztizál a vállalat. Az E-Plusal kötött megállapodás szinergiáinak köszönhető költségcsökkentő hatások 30%-a már idén jelentkezhet. A társaság legalább 700 millió eurós osztalékot fog fizetni, ami lényegében megegyezik a várakozásokkal. A hír hatására ma a Telefonica árfolyama emelkedhet.

- A Volkswagen csoport tulajdonában álló Bugatti értékesítette a valaha épített legexkluzívabb sportautója utolsó darabját. A limitált szériás Veyron utolsó, 450. példányát (amelyet La Finale névre kereszteltek) a jövő heti genfi motor show-n fogják bemutatni. A sportautó 1200 lóerős, az átlagos eladási ára 2,3 millió euró. A Bugatti márkát 1998-ban vásárolta meg a Volkswagen, és a társaság célja az volt, hogy olyan erős sportautót hozzanak létre, amely 400 km feletti végsebességre képes. A Veyront 2005-ben mutatták be először.

Gazdasági hírek
- Kamatdöntő ülést tart ma az MNB monetáris tanácsa. A piac arra számít, hogy marad a 2,1%-os alapkamat.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.