BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új cégben a Rahimkulov fiú

IOI Investment Zrt. néven új társaság jött létre, amely a magyarországi szénvagyon hasznosítását tűzte ki célul. Az ötmillió forintos alaptőkéjű cég három tulajdonosa közül a cégbírósági dokumentumok szerint a legnagyobb,
70 százalékos pakettet Köntös Zoltán birtokolja. Az ő nevéhez fűződik a Metanol Projekt, mely keretében Felsőnyárádon létrehozott üzem a hazai barnaszénből metanolt állít elő. Köntös korábban a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett 4iG Nyrt. igazgatóságában, majd felügyelőbizottságában (fb) is szerepelt, mely cégben közel 12 százalékos tulajdonos az a Móricz Gábor, aki az IOI háromfős fb-jében is helyet kapott.

Az új befektetési társaság másik két tulajdonosa közül 25 százalékos részvényes Ruszlan Megdetovics Rahimkulov, aki az egykori Általános Értékforgalmi Bank orosz tulajdonosának és vezérének a fia. Apjával és testvérével, Timurral együtt Ruszlan az OTP Bank legnagyobb, 8,85 százalékos tulajdonosa. Ruszlan beszállása az IOI-be azért sem meglepő, mert az utóbbi időben több hazai alternatív energetikai társaságban is részesedést szerzett, ezek mellett ingatlancégekben utazik.

Az IOI harmadik, 5 százalékos tulajdonosa Bakati Gábor, aki 2011 novemberétől 2013 februárjáig a Magyar Posta pénzforgalmi vezérigazgató-helyettese volt, ezt megelőzően többek között az MKB Bankban is dolgozott.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.