BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Richter emelkedett a legtöbbet

A csütörtöki kereskedés első szakaszában szerény mozgásokat láthattunk a nyugat-európai részvénypiacokon, a befektetők láthatóan kivártak az újabb pozíciók felvételével az Európai Központi Bank (EKB) kamatdöntése, illetve Mario Draghi elnök sajtótájékoztatója előtt. Délután viszont kiderült, felesleges volt az óvatosságuk, ugyanis a várakozásoknak megfelelően júliusi ülésén változatlanul nulla százalékon tartotta az irányadó kamatot az EKB kormányzótanácsa. Érdemi mozgásokra a kereskedés második felében sem került sor, az angol, a francia és a német tőzsde értéke 0,1–0,3 százalékos pluszban állt a magyar tőzsde zárásakor. A hazai piacról viszont elmondható, hogy felülteljesítő volt, hiszen a BUX értéke közel 1 százalékot erősödött. A nagypapírok közül az OTP árfolyama 1,3 százalékot, a Richter árfolyama 2 százalékot, míg a Mol árfolyama 0,1 százalékot emelkedett. A Magyar Telekom árfolyama viszont 0,2 százalékot csökkent.

Csütörtökön a forint is jól szerepelt, a hazai fizetőeszköz erősödni tudott a főbb nemzetközi devizákkal szemben. Ennek köszönhetően az euróval szembeni jegyzések 313,8, a dollárral szembeni jegyzések pedig 285 közelében jártak késő délután. Egy svájci frankért 288,6 forintot kértek a bankközi devizapiacon.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.