BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyre erősebb a csordaszellem

A brit népszavazás után ismét láthattuk a tőzsdék egyik ősrégi sajátosságát, miszerint ilyenkor a szokásosnál is nagyobb az egyetértés a befektetők között.

Jelentős sokkot okozott a tőzsdéknek, hogy a június 23-i népszavazáson a britek a kilépés mellett döntöttek, néhány nap alatt a fontosabb nyugat-európai részvényindexek két számjegyű esést produkáltak. A heves árfolyammozgásokkal párhuzamosan a részvénypiacokon megnőtt az árak együtt mozgását mérő korreláció is, méghozzá olyan szintre, amire évek óta nem volt példa.

A GKCI fejlett piaci index és a világot reprezentáló MSCI World index 20 napos időtávon számított korrelációja 2011 óta, az európai adósságválság óta nem látott magasságba ugrott. A mutató értéke 0,6 fölé emelkedett, ami erős pozitív együtt mozgást jelent.

Ha a nyugat-európai piacokat külön nézzük, még látványosabb a folyamat, a GKCI Németország index és az MSCI World index közti 20 napos korreláció 0,88-ig ugrott, amire 2001 óta nem volt még példa. A korreláció mostani szintje meghaladja az európai adósságválság és a 2008-as globális pénzügyi válság legsötétebb időszakaiban mért korrelációs értékeket is.

Az GKCI Franciaország index és az MSCI World index közti korreláció 0,9-re emelkedett, ami ugyancsak rekordnak számít. A brit részvénypiacon is látványosak a tendenciák, a 20 napos korreláció a GKCI Egyesült Királyság és az MSCI World index között 0,89-re emelkedett, a 65 napos korreláció pedig 0,78-ig kúszott fel. Mindkettő rekordmagasságot jelent.

Hogy miért rossz a magas korreláció? Amikor a részvények, illetve az egyes eszközosztályok között szoros együtt mozgás figyelhető meg, akkor az aktív vagyonkezelést folytató portfóliómenedzserek igen nehéz helyzetbe kerülnek, a diverzifikációs lehetőségek ugyanis jelentősen beszűkülnek. Ebben a környezetben a hagyományos kisbefektetők is rosszul járnak, akik a kockázatok csökkentése érdekében portfóliókban tartják befektetéseiket.

A korrelációk persze nem statikus értékek, a magas korrelációval jellemezhető időszakokat hagyományosan alacsonyabb korrelációs periódusok követik. Ezen a ponton érdemes felhívni a figyelmet még egy fontos tényezőre: amikor az egyes részvények erőteljesen egy irányba mozognak – mellőzve a fundamentumokat –, sok papír félreárazottá válik, ez pedig lehetőséget teremt a részvényszelekción alapuló befektetési stratégiáknak.

A korreláció vizsgálatakor nem lehet elmenni a volatilitás fogalma mellett, ezek ugyanis szorosan összetartoznak, amikor ugyanis a piacok hektikusan mozognak, akkor a részvények között is megfigyelhető a növekvő együtt mozgás. Ez logikus, hiszen a fokozódó bizonytalanság közepette a befektetők jellemzően megválnak a kockázatosnak számító eszközöktől – mint amilyenek a részvények is –, és a biztonságosnak hitt termékekbe menekülnek. Mindezt pedig hajlamosak egyszerre tenni, ami a korrelációk emelkedését eredményezi.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.