BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem térnek magukhoz

A Törökországban befektető részvényalapokat is sokkolta a július 15-i katonai puccskísérlet és annak leverése

A Magyarországon kezelt forintos lakossági török részvényekbe fektető alapok – az Aegon IstanBull és az OTP Török részvényalap A sorozatai – igencsak változatosan teljesítették az idei évet, április végéig közel 15-20 százalékot emelkedett az árfolyamuk, majd újra beszakadt, és innen a puccs napjáig ismét több mint 10 százalékpontot emelkedett. Év elejétől július 15-ig az Aegon IstanBull 14,64 százalékot, az OTP Török Részvény pedig 17,02 százalékot hozott, a puccskísérlet óta azonban nem tudtak magukhoz térni az alapok, előbbi 11,82 százalékot, utóbbi pedig 12,64 százalékot esett legfrissebb ismert, szerdai árfolyamuk szerint. Év eleje óta azonban továbbra is pluszban vannak, az aegonos alap hozama 1,09 százalék, míg az OTP-s alap hozama 2,23 százalék. Az alapok ügyfelei a puccsig egyébként inkább kivették a pénzt az alapokból, míg a puccs után az alapokba áramló pénz összege nagyobb volt, mint a visszaváltásoké.

Ellentétben számos Magyarországon kezelt, de feltörekvő régióba fektető részvényalappal, mindkét alap közvetlenül részvényekbe fektet ahelyett, hogy más befektetési alapokon keresztül érné el a régiós piac hozamait. Az IstanBull három legnagyobb pozícióját a török pénzintézetek részvényeiben tartja (Halkbank, Haci Omer Sabanci Holding, Turkiya is Bankasi), ezt követi a KOC Holdings ipari konglomerátum. Az alap vagyonának körülbelül 36 százaléka van ezekben a részvényekben az éves jelentése szerint. Az OTP alapjának legnagyobb pozíciója az Aegon alapjában is megtalálható Sabanci Holdingban van, ezt követi a Turkcell telekomcég papírja, majd pedig a török állampapírok.

Bár az alapok jelentősebb részvényeinek árfolyama még a pénteki kereskedésben is esett, akár jó vásárlási pozíciót is jelenthet a helyzet, ha valaki a török gazdaságban lát fantáziát. Az OTP török alapját a bankhoz tartozó értékpapírszámlán keresztül 100 forintért lehet jegyezni, míg az IstanBull befektetési jegyeit az Aegon alapkezelő értékpapírszámláján keresztül ingyen is megvehetjük. Az éves folyó költsége viszont az utóbbinak magasabb, 2,01 százalékot kell fizetni az Aegon alapjánál a vagyonkezelésért, míg az OTP alapjánál ugyanez 1,64 százalék. Az aegonos alap számít fel büntetőjutalékot, ha tíz napon belül visszakérjük a pénzünket, az OTP alapjánál viszont van 20 százalékos sikerdíj (a benchmark feletti részre), ha a teljesítménye meghaladja a Dow Jones Turkey Titans és a ZMAX teljesítményét, amelyek 95-5 százalékos súlyban képezik az alap referenciahozamát.

Bár mindössze ez a két lakossági sorozat fektet közvetlenül török részvényekbe, más Magyarországon kezelt alapok is ki vannak téve legalább részlegesen török értékpapíroknak, ilyen például az OTP Paletta vagy az Aberdeen Feltörekvő Kötvény Alap.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.