BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Emelkedés várható a jövő évben

Az európai részvénypiacok lemaradtak idén, de az első negyedévben emelkedhetnek az indexek. Az olajár stabilizálódásából Oroszország profitálhat

Emelkedést várnak a világ tőzsdéin jövőre az Erste stratégái 2017-es kitekintőjükben, de az egyes régiók kilátásai nagyon eltérőek.

Általánosságban a feltörekvő piacok felülteljesítők lehetnek, de nagyobb volatilitást is mutathatnak. Miközben az amerikai indexek új történelmi csúcsokra emelkedtek idén, az európai részvénypiacok gyengélkedtek. A regionális FTSE-indexek közül az európai volt az egyetlen, amely esett az év eleje óta. Ez indokolható azzal, hogy az európai vállalatok profitcsökkenéstől szenvedtek: az FTSE Europe indexben szereplő cégek nettó eredménye 1,6 százalékkal lehet idén kevesebb a várakozások szerint, mint egy évvel korábban. Ez elsősorban a bankok és az energiacégek számlájára írható.

Jövőre viszont visszatérhet a növekedés az Erste stratégái szerint, és az európai cégek közel 14 százalékos profitbővülést könyvelhetnek majd el.
Osztalékhozam alapján vonzók az európai cégek, az átlagos osztalékhozam 3,8 százalékos, ami magasabb a globális átlagnál. Az európai részvények diszkonttal forognak az amerikai piacokhoz képest, ami a gyengébb profitkilátásokkal magyarázható. Az olaj- és a nyersanyagpiacon viszont megállt az árfolyamok zuhanása, és a pénzügyi szektorra vonatkozó profitvárakozások is stabilizálódtak. Ez utóbbi azért különösen fontos, mert a bankoknak és a biztosítóknak nagy súlyuk van a regionális indexben. Az első negyedévben folytatódhat az év utolsó hónapjaiban látott emelkedés, az év első negyedévére 0 és 5 százalék közötti emelkedés várható az indexben az Erste stratégái szerint.

Az amerikai részvények jól teljesítettek 2016-ban, különösen az európai papírokhoz képest. A gazdasági hangulatindexek pozitív képet festenek a jövőre vonatkozóan, és az elemzői várakozások azt jelzik előre, hogy a vállalati profitok már idén is 1 százalékot emelkedhetnek. Jövőre pedig közel 13 százalékra gyorsulhat a profitdinamika az FTSE US indexben szereplő cégeknél. A részvények értékeltsége alig változott az utóbbi negyedévben, és a vállalati profitnövekedések fényében fair szinten van. Az S&P 500 indextől mérsékelt emelkedést várnak az első negyedévre az Erste stratégái, és kisebb lehet a volatilitás, mint az európai benchmark részvényindexek esetében.

 

Kelet-Közép-Európával kapcsolatban a politika lesz a legfontosabb kérdés jövőre is, különösen Törökországban. Az amerikai elnökválasztás után a kamatok emelkedését és a dollár erősödését várják sokan, ami általában nem szokott kedvezni a feltörekvő országoknak. Az európai piacoknál a negatív hatásokat korlátozza, hogy az euró gyengülése kedvez az exportorientált cégeknek.

Az olajár esetleges emelkedéséből Oroszország profitálhat mint nagy olajkitermelő. Törökország viszont, amely olajszükségletének 100 százalékát importból fedezi, rosszul járhat. Lengyelországban a bankok alulteljesíthetnek, a zloty gyengülése a svájci frankkal szemben nem kedvez nekik.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.