BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyszer fent, egyszer lent

A nap nyertese: réz

Emelkedett a réz árfolyama kedden a londoni tőzsdén, miután egy erős makroadat érkezett Kínából. A Caixin beszerzésimenedzser-index decemberi értéke (ami jó indikátor az ipari fémek keresletére) 2013 eleje óta nem látott magasságba emelkedett. A réz jól teljesített tavaly – 19 százalékot emelkedett –, elsősorban az év végén látott ralinak köszönhetően. A befektetők bíznak az erős kínai keresletben, de az is segítette a szárnyalást, hogy az amerikai hedge fundok és spekulánsok érdeklődését is felkeltette a rézpiac. Az, hogy 2017-ben is folyatódik-e az emelkedés, nagyrészt attól függ, hogy a kínai makroadatok mit mutatnak. De az is befolyásolhatja, hogy az új amerikai elnök, Donald Trump betartja-e az infrastrukturális fejlesztésekre tett ígéreteit, ami szintén felpörgetheti a keresletet.


A nap vesztesei: kínai szerencsejátékcégek

A hongkongi tőzsdén alulteljesítettek a keddi kereskedésben a szerencsejáték-vállalatok részvényei, miután a Kelet Monte-Carlójának tartott Makaó arról számolt be, hogy tavaly csökkentek a szerencsejátékokból származó bevételei. A Kínához tartozó, de autonóm település kormányzati adatai szerint 2016-ban 3,3 százalékkal estek a szerencsejáték-bevételek, ami összhangban állt az elemzői várakozásokkal, a Reuters konszenzusa alapján ugyanis 3 és 4 százalék közötti csökkenésre számítottak a piacok. Biztató jel, hogy az év utolsó hónapjában már emelkedtek az iparág bevételei: 8 százalékkal haladták meg az előző év azonos hónapjának értékét. A szektorban működő cégek részvényei közül a Wynn Macau árfolyama 0,3 százalékot esett, a Sands China 0,7 százalékkal értékelődött le, míg az MGM China árfolyama 5,7 százalékkal került lejjebb.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.