BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Esett a Richter, erősödött az OTP

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,61 pontos csökkenéssel, 32 854,26 ponton zárt hétfőn, a pénteki 32 855,87 pontos történelmi csúcs közelében. A részvénypiac forgalma 6,2 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek a pénteki záráshoz képest.

Puzsár József, a KBC Equitas elemzője az M1 aktuális csatornán elmondta: nem volt jelentős elmozdulás a magyar tőzsdén hétfőn, kiegyenlítették egymást a nagyobb papírok árfolyamváltozásai, egyebek mellett a Richter jelentősebb, 0,8 százalékos csökkenése és az OTP mintegy 0,5 százalékos emelkedése.

Úgy vélte, a frissen közölt külkereskedelmi adatoknak nem sok hatása volt a forint napi árfolyamára.

A Mol 15 forinttal, 0,07 százalékkal 21 000 forintra erősödött, 2,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 49 forinttal, 0,57 százalékkal 8650 forintra nőtt, forgalmuk 1,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,20 százalékkal 510 forintra csökkent, forgalma 221,0 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 55 forinttal, 0,85 százalékkal 6434 forintra esett, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1952,59 ponton zárt hétfőn, ez 1,97 pontos, 0,10 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.