BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Boeing vitte el a show-t Párizsban

A szerződés előszobájaként értelmezett elkötelezettségek versenyében döntő fölényt hirdettek az amerikaiaknak.

A két gigász csatájából ezúttal a Boeing került ki győztesen a múlt héten zárult párizsi repülőshow-n. Az ágazat legjelentősebb vásárán az utóbbi években a hazai pályát élvező Airbus volt a nyerő, mi több, számszakilag ezúttal is az élen végzett: a páneurópai gyártótól 144 új gépet rendeltek, 132 darabot az A320-as család keskeny és 12 darabot a széles törzsű modelljéből. A legnagyobb tételt a General Electric lízingcége, a GECOS adta fel száz darabbal.

A Boeing ugyanakkor „csak” 134 gépre leadott és visszaigazolt megrendelésről számolt be Párizsban, közte 97 darab 737s-esről és 37 széles törzsűről. A mérleg nyelvét a Qatar Airways által hivatalosan is visszaigazolt, 20 darab 737 MAX 8s típusú gépből álló flottamegrendelés jelentette, ám ezt nem részletezett okokból a Boeing nem tüntette fel hivatalos záró sajtóközleményében. A megrendelések összetételét nézve viszont így is, úgy is a Boeing lett a nyertes, mivel a széles törzsűekre kapott megrendeléseinek aránya jóval magasabb, s ezeknek a modelleknek az ára jellemzően duplája a keskeny törzsűekének.

A Boeing 737 MAX gépeire sok megrendelés érkezett. Forrás: AFP

A szerződés előszobájaként értelmezett elkötelezettségek versenyében döntő fölényt hirdettek az amerikaiaknak. Összesen 437 gépük megvásárlására tettek szándéknyilatkozatot, amelyek után később következik a részletek kidolgozása és az ügylet jogi megpecsételése. Ebből a volumenből 293 volt a bemutató sztárjának kikiáltott új modell, a 737 MAX 10-es, amely a család legnagyobb tagja lesz. Ehhez jött még 19 darab széles törzsű Dreamliner a 787-es családból, majd az utolsó percekben még regisztráltak egy 125 darabos tételt, amelyet egy meg nem nevezett érdeklődő tett a 737 MAX 8s típusú repülőkre.

Ehhez képest az Airbus összesen 182 gépre szóló szándéknyilatkozatot tudott felmutatni, ebből 174 szólt az A320-as családra és nyolc az A330neóra. Az Airbus visszafogottabb teljesítménye meglátszott az árfolyamon is, amely heves mozgások közepette egyetlen centtel „erősödött” a héten. Igaz, a Boeing sem robbantott, kurzusa kereken 2 százalékkal ment feljebb.

Trump ígérete nem sokat ért

A Boeing hatékonyságnövelési célból 200 embert bocsát el a charlestoni gyárából, amelyet februárban Donald Trump elnökként elsőként látogatott meg, s ahol kijelentette, hogy minden egyes amerikai munkahelyért harcolni fog, s azt ígérte, nem fognak csalódni benne. Ehhez képest ez a harmadik, Trump által meglátogatott üzem, ahol azóta leépítéseket jeleztek. A legnagyobb, 600 fős karcsúsítást épp abban az indianai Carrier légkondicionáló­üzemben, amelynek áthelyezését Mexikóba Trump decemberben a helyszínen „személyesen akadályozta meg”, hogy megmentsen 1100 munkahelyet.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.