BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vegyes elemzői várakozások a BÉT-nyitás előtt

Kissé eltérően látják a szerdai kereskedés várható irányát a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők.

Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint kedvező a régiós hangulat, a magyar részvények előző nap is jól teljesítettek, ezért az emelkedés folytatódhat szerdán. A vezető részvények közül a Mol, és az OTP képe pozitív – tette hozzá.

Forrás: AFP

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője közölte: csökkenéssel zártak az amerikai részvényindexek, az ázsiai kereskedésben vegyes a hangulat, a nyugat-európai mutatók mérsékelt csökkenéssel indíthatják a napot, ez elsősorban a rendkívül erős euró árfolyamnak tudható be. A magyar piacon is kisebb csökkenésre számít nyitásban, a vezető részvények közül érdemes figyelni a Magyar Telekomra, ami ismét emelkedni tudott néhány napos csökkenést követően. Amennyiben folytatódnak a vételek a távközlési vállalat piacán, igen pozitív lesz a technikai képe. Az OTP esetében csökkenésre számít, a Mol-ban sincs túl nagy vételi erő, és a Richter jegyzése is lefelé tarthat – írta.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 105,05 pontos, 0,27 százalékos emelkedéssel, 39 684,16 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 9,9 milliárd forint volt. A Mol 6 forinttal, 0,20 százalékkal, 3010 forintra gyengült, 2,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények 120 forinttal, 1,10 százalékkal, 10 980 forintra erősödtek, forgalmuk 4,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,86 százalékkal, 471,50 forintra nőtt, forgalma 178,2 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 35 forinttal, 0,52 százalékkal, 6700 forintra esett, forgalmuk 1,4 milliárd forintot ért el.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.