BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az autóipari cégektől jön a legtöbb osztalék

A frankfurti DAX összetevői közül az autóipari cégek részvényei kiemelkedően magas osztalékhozamot biztosítanak a részvényeseknek.

A frankfurti DAX összetevői közül az autóipari cégek részvényei kiemelkedően magas osztalékhozamot biztosítanak a részvényeseknek. A Daimler-papírok tulajdonosai 5,2 százalékos, a BMW részvényesei pedig 4,6 százalékos osztalékhozamot realizálhatnak.

A magas autóipari osztalékhozamok elsősorban azzal magyarázhatók, hogy alacsony szorzón forognak ezek a papírok. Ez azt jelenti, hogy nem az osztalék mértéke emelkedett, hanem az árfolyamok csökkentek az elmúlt időszakban

– mondta Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető stratégája, aki rámutatott, hogy a szektort három meghatározó hatás tartja nyomás alatt.

Forrás: AFP PHOTO / STR

A jövő autói elektromos hajtásúak lehetnek, s ezek még sok befektetést igényelnek. Az önvezető autózáshoz szintén sok forrásra van szükség, és még az is bizonytalan, hogy miként alakítja át a hétköznapi autóhasználati szokásokat. Az autó­megosztás térnyerése miatt még az is kérdés, hogy a következő évtizedekben kik lesznek az autók tulajdonosai, márpedig ez nagy hatással lesz az autógyártók értékesítési megoldásaira. „Az üzleti modellek bizonytalanságai miatt a befektetők óvatosak, mert valószínűleg romlik majd a szektor készpénztermelő képessége, és emiatt alacsonyabbak lehetnek az osztalékok” – hívta fel a figyelmet a vezető stratéga.

A Daimler és a BMW is dobogós cég a DAX osztalékhozam-listáján, közéjük a rendkívüli események nélküli időszakokban hagyományosan jó osztalékfizetőnek számító biztosítók közé tartozó Münchener Rückversicherungs fért be, pedig – a listán ötödik Allianzcal együtt – érintették a tavalyi hurrikánszezon kapcsán felmerülő rendkívüli kifizetések. A biztosítók osztalékfizetése egyébként pont a rendkívüli események miatt meglehetősen változékony. Negyedik helyre az osztalékpapírnak számító Deutsche Telekom futott be.

A teljes cikket a Világgazdaság pénteki számában olvashatja

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.