BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kedvező hangulatban indulhat a kereskedés

Optimista nemzetközi hangulat hatására emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az elemzők szerint.

Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője azt mondta, egyebek mellett pozitív vállalati hírek miatt jó a hangulat a nemzetközi piacokon, és a régióban is az látszik, hogy „megjöttek a vevők”. Így a szakértő arra számít, hogy a magyar részvénypiacon is emelkednek az árak.

Fotó: Vémi Zoltán

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője is úgy vélekedett, hogy kedvező hangulatban indulhat a kereskedés, miután csütörtökön a tengerentúlon vaskos emelkedéssel zártak a tőzsdék, és az ázsiai piacok is felfelé tartanak.

A vezető részvények közül jól indíthat az OTP, miután Csányi Sándor elnök-vezérigazgató egy csütörtöki interjúban elmondta, hogy a következő 1-2 évben 5-6 régiós bankot akvirálhat a csoport.

A szakértő szerint érdemes figyelni a Richter mozgására is, a gyógyszergyártó árfolyamában 5100 forintnál meghatározó támasz húzódik. Jól szerepelhet a Mol is, a Magyar Telekom azonban továbbra is kissé lemaradó lehet – írta kommentárjában Varga Zoltán.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 215,38 pontos, 0,57 százalékos emelkedéssel, 38 265,35 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 7,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

  • A Mol 34 forinttal, 1,15 százalékkal 2980 forintra erősödött, 773,5 millió forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,35 százalékkal 11 410 forintra nőtt, forgalmuk 3,6 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 0,50 forinttal, 0,11 százalékkal 452 forintra csökkent, forgalma 274,2 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 15 forinttal, 0,29 százalékkal 5250 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.
  • A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4279,23 ponton zárt csütörtökön, ez 21,14 pontos, 0,50 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

    Címoldalról ajánljuk

    Tovább a címoldalra

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.