A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,36 pontos emelkedéssel, 37 987,02 ponton nyitott hétfőn.
A pénteki záró értékéhez képest alig változott.
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője kommentárjában kiemelte, hogy pénteken tovább emelkedett a hazai részvényindex, a vezető részvények közül továbbra is az OTP-nél van a legnagyobb emelkedési potenciál, a következő fontos ellenállási szint 11 760 forintnál található.
Kifejtette, a Richter árfolyamában 7000 forintnál húzódik a következő akadály, ezt követően 7150 forintnál adódik ellenállási szint. A Mol továbbra sem tud elrugaszkodni a 2000 forintos szinttől, itt semleges a technikai kép. A Magyar Telekom osztalékszelvény vágását követően is meg tudott maradni a 380-400 forintos sávban, 389 forintnál található az első ellenállás – írta Varga Zoltán.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 725,60 pontos, 1,95 százalékos emelkedéssel, 37 985,66 ponton zárt pénteken.
A részvénypiac forgalma 18,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. A Mol 33 forinttal, 1,68 százalékkal 2000 forintra erősödött, 2,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 300 forinttal, 2,66 százalékkal 11 580 forintra nőtt, forgalmuk 12,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 14 forinttal, 3,54 százalékkal 382 forintra gyengült, forgalma 557,4 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 55 forinttal, 0,79 százalékkal 7025 forintra emelkedett, forgalmuk 1,7 milliárd forintot ért el.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.