BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elszakadt a kábelfont

Réssel esett a font dollárral szembeni jegyzése a Hard-Brexit és a koronavírus mutáns fenyegetésére.

Szinte már érthetetlen, trendszerű font erősödés tanúi lehettünk az elmúlt hónapokban, amit részint a Brexit optimizmus, részint a vakcina fejlesztésekről érkező kedvező hírek tápláltak

– mondta a Világgazdaságnak Varga Zoltán, az Equilor szenior elemzője. Hozzátéve: olyannyira optimista volt a fontpiac, hogy még pénteken is inkább emelkedésre utalt a grafikonon kirajzolódott technikai kép. Bár az elemzők már a múlt héten figyelmeztettek, hogy a Brexit tárgyalások újabb elakadása az optimizmus gyors kiárazódását eredményezheti.

Fotó: Getty Images

 

Mint mondta, a tegnapi határidőig sem sikerült megegyeznie a tárgyalásokon az Európai Uniónak és az Egyesült Királyságnak.

A legnagyobb nézetkülönbségek a halászati jogok és a versenyjogi szabályozások kapcsán állnak fenn. A hírek szerint az egyeztetések ugyan folytatódnak, de nagyon kevés az esélye, hogy december végéig sikerül ratifikálni az esetleges szerződést. Bár továbbra sem zárhatjuk ki, hogy sikertelenség esetén újabb határidőt tűznek ki a Hard-Brexit elkerülése érdekében.

Hétvégén ráadásul minden rekord megdőlt az Egyesült Királyságban, ahol még soha nem volt ennyi új pozitív korona vírusos eset – folytatta az elemző. Tegnap 36 ezer új esetet regisztráltak a britek. Sőt, a vírus egyik új variánsát fedezték fel, mely a korábbinál gyorsabban terjed, azonban nincs arra bizonyíték, hogy a betegség lefolyása súlyosabb lenne. Emiatt több európai ország beutazási tilalmat rendelt el, az Egyesült Királyságból érkező repülőgépeket nem engedik leszállni.

A sokkoló hírekre a font árfolyama jelentősen gyengült a ma reggeli kereskedésben.

Míg pénteken még az 1,3620-as ellenállás volt a horizonton, s a további emelkedés sanszát találgatták a piaci szereplők, addig ma hajnalban, néhány óra alatt, előbb az 1,35-ös, majd az 1,3332-es támaszt is letörte az árfolyam. Ráadásul réssel zuhant, vagyis szakadt a grafikon.

Nemcsak a hírek miatt várhatóak heves mozgások, hanem az illikvid kereskedés miatt is.

Az ünnepek idejére sok befektető zárja a pozícióját, lényegében csak a „játékfüggők” maradnak a piacon. Ilyenkor hírek nélkül is komoly volatilitás várható, mert viszonylag kisebb pozíciókkal is nagyot lehet lökni az árfolyamon.

Nevezetes a devizapár a GBP/USD, mely a transzatlanti távírókábel lefektetésének köszönheti létét. 1858-tól jött létre a London és New York közti távíró kapcsolat, ami lehetővé tette a két deviza keresztárfolyamának folyamatos jegyzését. Az első rátát 1866 augusztusában publikálta a The Times. A tőzsdei szlengben ez a devizapár a „kábel” nevet kapta.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.