BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mit üzen a válsággörbe?

Érdemes új beruházásokkal készülni a gazdaság felívelő szakaszára.

Jelenleg a dupla visszaesést leíró W alakú válsággörbe látszik a legvalószínűbb forgatókönyvnek, miután a gyors, még idei vissza pattanással számoló V görbét már korábban elvetették, s a lassú elnyújtott, pipa alakú kilábalást is felülírta a második járvány hullám – mondta a Világgazdaságnak Kuti Ákos, a Danube Capital vezérigazgató-helyettese.

Hozzátéve: ami azt jelenti, hogy az idei második negyedévet követően a negyedik negyedévben is jelentősen vissza eshetett a világgazdaság.

Bár az elképzelhető, hogy a korábban vártnál lassabb lesz a visszaépülés, esetleg ágazatonként is eltérő lesz az ütem, amit K alaknak neveztek, most mégis a W látszik a legreálisabbnak.

Mint mondta, nem is önmaguknak betűk és egyéb grafikon rajzok érdekesek, sokkal izgalmasabb, hogy egy adott forgatókönyv mit üzen a gazdasági szereplőknek. Nos, szerinte a W alakú válság görbének kifejezetten pozitív az üzenete, amennyiben most még a lefelé tartó száron vagyunk, de jövőre már felfelé kapaszkodhat a gazdaság.

Fotó: Shutterstock

Más szóval, a vállalatoknak a „téli álom” helyett már érdemes a beruházásokat tervezni, hogy minél jobban kihasználhassák a felívelő szakaszt, a piac várhatóan gyors bővülését.

Bár sok még a bizonytalanság, nehéz kiszámolni a járvány terjedését, a további karantén intézkedéseket. Ám a vakcinák mindenképp bizakodásra adnak okot, még akkor is, ha a jelenlegi helyzet hosszú hónapokig fennmarad. Nehéz becsülni a jövő évi visszarendeződés mértékét és ütemét, mégis azt lehet mondani, hogy már egy felkészülési szakaszban vagyunk – tette hozzá.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.