Momentum versus pozicionáltság

Mindig az optimizmus és a pesszimizmus között vívódnak, de talán

a jelenlegi helyzetben még a szokásosnál is nagyobb a részvénypiaci befektetők dilemmája.

Egyrészt adott egy nagyon erős, széles bázisú piaci momentum, amelyből arra következtethetnénk, hogy a ralinak lehet még tere. Másrészt azonban számos pozicionáltsági indikátor már vörösen villog, jelezve, hogy az elmúlt hónapokban a tengerentúlon – elsősorban a kisbefektetők körében – a spekulatív pozíciók mérete a sokszor fenntartások nélkülivé váló optimizmus nyomán veszélyesnek tartott szintekre duzzadt.

A dilemma tehát adott: mi az erősebb, a momentum vagy a pozicionáltság? A múltbeli adatok alapján egyértelmű válasz nem adható, de ha például a sokak által használt AAII befektetői hangulatfelmérés Bull-Bear indikátorát nézzük, a ’80-as évek vége óta a jelenlegihez hasonló „bikatöbbségre” számos alkalommal volt már példa, így nem maradtunk teljesen iránytű nélkül a piacok jövőbeli sorsát illetően.

Az elmúlt évtizedek egyik fő tapasztalata pedig az, hogy a szélsőségesen optimistává váló befektetői hangulat a tőzsdei eladások időzítése szempontjából nem túl jó indikátor.

A jelenlegihez hasonló optimizmus mellett a következő hat hónapban az amerikai S&P 500 Index az esetek csaknem kétharmadában folytatni tudta az emelkedését, és nagyságrendileg csak az esetek egyharmadában esett. Az index így hasonló optimizmust tükröző befektetői hangulatról indulva a múltban jellemzően felfelé mozgott, úgy, hogy ráadásul az esést és emelkedést hozó szcenáriók nagyságrendje között sem mutatkozott nagyobb eltérés.

Persze a múlt csak egy dolog, az átlagok pedig legalább annyit takarnak el a bonyolult valóságból, mint amennyit megmutatnak belőle, így a fenti számok inkább csak érdekességek, mintsem kőbe vésett igazságok. De annyit érdemes észben tartanunk, hogy szekuláris bikapiacokon a momentum nagyon erős faktor. Sokszor erősebb, mint a túlzott pozicionáltság mutatói, amelyek inkább már az eladásgomb irányába vezetnék a kezünket.