BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Erősödéssel zárta a napot a BUX

A részvénypiac forgalma 3,8 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek a pénteki záráshoz képest.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 541,81 pontos, 1,25 százalékos emelkedéssel, 43 827,04 ponton zárt hétfőn.

Budapest 2020.10.08.BÉT Budapesti Értéktőzsde illusztrációkfoto: Kallus György/Világgazdaság
Budapest 2020.10.08.
BÉT Budapesti Értéktőzsde illusztrációk
foto: Kallus György/Világgazdaság
Fotó: Kallus György

A nyugat-európai tőzsdéken is jó volt a hangulat, de a magyar tőzsde felülteljesített. A szakértő ezt azzal indokolta, hogy a jelek szerint a régióba ismét áramlik a tőke, visszatértek a befektetők a kockázatosabb piacokra

– mondta Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője

Hozzátette, hogy nem egyértelmű a hazai vezető részvények további mozgása a múlt heti jelentős eladási hullám után.

A Mol 16 forinttal, 0,59 százalékkal, 2714 forintra erősödött, 986,3 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 94 forinttal, 0,96 százalékkal, 9924 forintra nőtt, forgalmuk 1,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 7,0 forinttal, 1,72 százalékkal, 415 forintra emelkedett, forgalma 240,5 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 220 forinttal, 2,85 százalékkal, 7940 forintra erősödött, a részvények forgalma 805,7 millió forintot ért el.

A BUMIX 3447,38 ponton zárt hétfőn, ez 23,31 pontos, 0,67 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.