BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Háborús állapotokra készülnek a német hatóságok

A futballhuliganizmus az elmúlt években ismét erőre kapott. A német rendőrség történetének legnagyobb mozgósítását hajtotta végre a kontinenstorna miatt. Naponta 22 ezer rendőr teljesít majd szolgálatot az Eb helyszínein. Az Európa-bajnokság alatt korlátozzák az alkoholfogyasztást, illetve a rendőrök hetek óta gyakorolják a tömegverekedések feloszlatását.

A német rendőrség 1951-es megalakulása óta nem hajtott végre akkora mozgósítást, mint az idei Európa-bajnokságon. A pénteken kezdődő versenyen rendőrök ezrei teljesítenek majd szolgálatot, hogy vigyázzanak a rendre és a versenyre érkező több százezer szurkolóra.

európa-bajnokság
Háborús állapotokra készülnek a német hatóságok / Fotó: AFP

Naponta nagyjából 22 ezer rendőr dolgozik majd a meccseknek otthont adó városokban az Eb végéig 

– írta az Euronews. A németekhez Európa több országából is csatlakoznak kollégák, Magyarországról egy 32 fős kontingens utazott támogatni a rend őreit. A magyar rendőrség elmondta, hogy a rendőrválogatottba olyan tisztek kerültek, akik jártasak a közrendvédelmi, bűnügyi vagy határrendészeti területeken, illetve kiváló kommunikációs képességgel és megfelelő angol nyelvtudással rendelkeznek.

A türingiai rendőrség szóvivője elmondta, azért van annyi intézkedés, mert a politika és a sport összekeveredhet.

A sportot soha nem lehet a politikai világ eseményeitől elszigetelten szemlélni. Fel kell készülnünk a háborúszerű vagy más politikai konfliktusokra is, mert ez gyorsan átcsaphat a sportba is

– mondta Karsten Taeschner. Hozzátette, hogy a hatóságok a legrosszabbra készülnek.

Mennyit ér az Eb-arany? Ki a legsikeresebb játékos? Itt van tíz érdekesség az Európa-bajnokságról

Ki az Európa-bajnokság örök gólkirálya? Ki volt a legidősebb játékos, aki pályára lépett a kontinensviadalon? Mennyi pénzt kap a torna győztese? Tíz érdekességet gyűjtöttünk össze az Európa-bajnokságról.

Az elmúlt évek feszült világpolitikai környezetében a futballerőszak is újra szárnyra kapott. Ez különösen Görögországban, Franciaországban és Törökországban érezhető.

Az esetleges bandaháborúkra készülve a rendőrség több száz tagja kapott kiképzést, ahol tömeges erőszakos helyzeteket szimuláltak. Az edzéseken mintegy 200 „statisztát” alkalmaztak, akiknek tömegverekedést kellett színlelniük, a rendőröknek pedig a lehető leggyorsabban véget kellett vetniük az összecsapásoknak.

Legutóbb a 2016-os, franciaországi Eb-n történtek különösen erőszakos esetek. A legnagyobb hírverést az kapta, amikor orosz huligánok támadtak rá az angol szurkolókra Marseille-ben. Az UEFA az esetleges újabb összecsapások megelőzése érdekében bizonyos meccseket magas kockázatúnak minősített. Ilyen többek között a gelsenkircheni Anglia–Szerbia találkozó. Nagy kockázatú mérkőzésnek jelölték meg Lengyelország, Horvátország, Románia, Hollandia és Csehország meccseit is.

Annak érdekében, hogy megelőzzék az erőszakos eseteket, a stadionok körül korlátozzák az alkoholfogyasztást, illetve a meccsek alatt nem is lehet alkoholt fogyasztani.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.