BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
England v Bosnia & Herzegovina - International Friendly

Túl a milliárdon: egekben a Newcastle értéke, kiszáll a népszerű résztulajdonos házaspár

A Szarkák értéke több mint egymilliárd font fölé nőtt, így anyagilag már olyan klubokkal áll egy szinten, mint az AC Milan. A Newcastle pályán mutatott teljesítménye és gazdálkodása is sok szurkolónak okoz örömöt.

A Newcastle United értéke több mint egymilliárd font (1,3 milliárd dollár), miután szaúdi tulajdonosai megvették a korábbi tulajdonos, Amanda Staveley részesedését – írta a Bloomberg.

Newcastle
A Newcastle tulajdonosai eladták maradék részesedésüket / Fotó: AFP

A lap értesülései szerint szűk három év operatív irányítói munka után Amanda Staveley és férje, Mehrdad Ghodoussi kiszáll a Newcastle Unitedből. A kezdeteknél a házaspárnak 10 százalékos részesedése volt, ám már tavaly 4 százalékot eladtak a másik kisebbségi tulajdonosnak, Jamie Reubennek.

A szaúd-arábiai állami befektetési alap (PIF) 2021 októberében vásárolta meg Mike Ashley brit üzletembertől a Premier League-csapat 80 százalékos részesedését. Ennek ára a hírek szerint 305 millió font volt. A másik 20 százalékot eredetileg a londoni székhelyű ingatlanfejlesztők, a Reuben Brothers, valamint Amanda Staveley és férje, Mehrdad Ghodoussi osztották meg. A PIF további 260 millió fontot fektetett be a „hatalomátvétel” óta.

Nem csak gazdagabb, eredményesebb is lett a Newcastle

A befektetett pénz meg is látszik a csapat teljesítményén: az előző szezon még csalódást okozott, mert kimaradtak az európai kvalifikációból, miután a Premier League hetedik helyén végeztek.

Idén viszont már kifejezetten jó szezont tett le az asztalra a Newcastle, húsz év után először kvalifikálta magát az UEFA Bajnokok Ligájába, és bejutott a Carabao Kupa döntőjébe. 

A Newcastle jelenlegi értéke nagyjából megegyezik a hétszeres Bajnokok Ligája-győztes AC Milannal, amelyet az Elliott Management 2022-ben adott el a Redbird Capital Partnersnek 1,3 milliárd dollárért.

England v Bosnia & Herzegovina - International Friendly
Newcastle
Optimisták a Newcastle stadionjába látogató szurkolók / Fotó: NurPhoto via AFP

Más focicsapatok az üzletasszony célkeresztjében

Staveley állítólag 500 millió fontot gyűjtött össze egy alapban, mellyel egy másik futballcsapatba fektet be, potenciális célpontjai között van a Tottenham Hotspur is – jelentette korábban a Bloomberg. A Newcastle vezérigazgatója, Darren Eales a közelmúltban azt mondta a klub tévéadójának, hogy a bevételek emelkedtek. Hozzátette azonban, hogy még mindig le vannak maradva a hat nagy mögött, így tudják, hogy ha versenyezni fognak, és a súlyuk felett fognak ütni, akkor nagyon fontos, hogyan használják fel az erőforrásaikat.

A nagy hatos:

  • Manchester City
  • Manchester United
  • Arsenal
  • Chelsea
  • Liverpool
  • Tottenham Hotspur

A sötét Mike Ashley-korszakot nem sírják vissza a szurkolók

Ahogy azt a Világgazdaság is megírta, 2021-ben véget ért a Szarkák sötét időszaka, amely az előző tulajdonoshoz, Mike Ashley-hez volt köthető. Az angol üzletember 14 éves regnálása alatt a lehető legminimálisabb összegeket fordította az egyesületre, ennek következtében a gárda kétszer is kiesett az első osztályból, és csupán egyetlen alkalommal kvalifikálta magát európai kupába. Ashley sosem látta azt a potenciált, amely a Newcastle-ben rejlett, hiszen a városban nincs riválisa, miközben saját, több mint ötvenezres stadionja és a régióban óriási rajongói bázisa van. 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.