A kelet-mediterrán régió szénhidrogénvagyonát áttekintő cikksorozatunk első és második részében bemutattuk a térség földgázvagyonát, a lokális kitermelés és felhasználás alakulását. Ahogy azt előzőleg láthattuk, nem ok nélkül sertepertélnek az európai küldöttségek a régióban. Az eddig felfedezett mezők több ezer milliárd köbméternyi földgázt rejtenek, az iparági szakértők szerint pedig a még feltáratlan készletek volumene ezt is túlszárnyalhatja. Ám nemcsak a régió kitermelése, hanem a felhasználás is egyre magasabbra kúszik. A térség országainak népességrobbanása és iparosodása várhatóan tovább emeli a belső földgázkeresletet, ami gátja lehet az értékesíthető mennyiség bővülésének. Ám még ha sikerülne is az exportálható mennyiséget növelni, a szállítás egy újabb komoly kihívást jelent.

Vajon megoldható a régiós földgáz Európába juttatása? Ha igen, akkor milyen megoldások jöhetnek szóba? Milyen geopolitikai és üzleti érdekek bújnak meg a háttérben? Erre kerestük a választ a Századvég Kelet-Mediterráneumról szóló elemzésében. A legfontosabb megállapításainkat bemutató harmadik cikkünkben a régió európai gázexportjának lehetőségeit és geopolitikai, üzleti sajátosságait ismertetjük. 

A nemzetközi szénhidrogén-ipari szereplők gyorsan felismerték a páratlan lehetőségeket

Bár az egyre-másra felfedezett óriási gázmezők bizonyos nemzetek felségvizeihez tartoznak, a hasznokból sok esetben csak igen csekély mértékben részesülhet a tulajdonos ország. A kitermelést jellemzően egy-egy nemzetközi nagyvállalat vagy azok konzorciuma hajtja végre úgy, hogy megvásárolják az adott terület kitermelésének kizárólagos jogait. Innentől pedig már a keletkező hasznokból is busásan részesülhetnek, különösen az olyan energiaár-emelkedésekkel sújtott időszakokban, mint ami napjainkban is tapasztalható. 

A nemzetközi nagyvállalatok a technológiai fölényüket és a kapcsolatrendszereiket kihasználva, gyorsan leuralják a fejlődő térségekben felfedezett készleteket

A fejlődő térségek országainak gyakran nincs meg az új mezők feltáráshoz és kitermeléséhez szükséges szaktudása és egyéb erőforrásai. Ilyenkor egy-egy nemzetközi nagyvállalat nyújt segítő kezet a próbafúrások és a szükséges infrastruktúra kiépítéséhez, ám nem puszta jószándékból. A felajánlások mögött hideg üzleti logika lapul, ugyanis e módon nyílhat lehetőség a kitermelési jogok „kedvezményes” megszerzésére. Így állhat elő az a helyzet, hogy a 840 milliárd köbméteres egyiptomi Zohr-gázmező kitermelési jogain az olasz ENI, az orosz Rosznyefty és az Egyesült Arab Emírségek Mubadala elnevezésű befektetési csoportja osztozik, méghozzá a teljes kitermelhető mennyiség 90 százalékára vonatkozóan, ahogy azt a következő ábrán szemléltetjük. 

Ugyanakkor például a West Nile Delta gázmezői esetén is több mint 80 százalékos részarányban képviselteti magát az amerikai–brit British Petroleum és a német Deutsche Erdoel AG. Az izraeli Leviatán-gázmező esetén pedig az amerikai Noble tudhat magáénak egy jelentős, 40 százalékos részarányt. Látható tehát, hogy a többségében nyugati olaj- és gázipari nagyvállalatok busásan profitálhatnak a régió szénhidrogénvagyonából a jövőben.

Nem elég csak kitermelni, el is kellene juttatni a kelet-mediterrán földgázt Európába

Ahhoz, hogy az egyik legfizetőképesebbnek számító európai piac is hozzáférhessen a régióban kitermelt földgázhoz, meg kellene oldani egy sor jelenleg is fennálló szállítási problémát. Ehhez pedig mindenképp grandiózus infrastrukturális fejlesztésekre lenne szükség. A szállítást három módon lehetne a leghatékonyabban megoldani: csővezetékben, cseppfolyósítva (LNG) vagy a kettő kombinációjával. 

A szárazföldi csővezetékek lehetséges nyomvonalai háborús övezetek és orosz katonai támaszpontok közelében futnának

Jelenleg a csővezetéken való szállítás lenne az egyik leghatékonyabb megoldás Európa számára. Ehhez az egyik legkézenfekvőbb útvonal az észak-afrikai partvonalon futó nyugati irányú vagy egy a kelet-mediterrán partvidék északi, azaz Törökország irányába futó csővezeték kiépítése lenne. Mind a két esetben komoly biztonsági kockázatok merülnek fel Líbia és Szíria érintettsége miatt. Továbbá a jelenlegi geopolitikai helyzetben azt is érdemes lehet figyelembe venni, hogy az elmúlt években jelentős orosz katonai támaszpont létesült a szíriai Tartúsz közelében, amitől nem messze futna az esetleges északi irányú vezeték.

Egy tenger alatt futó vezeték a biztonsági és műszaki szempontok alapján is optimális lenne, de politikai akadályokba ütközne

 A másik elképzelés egy a tenger alatt húzódó vezeték kiépítése lenne, amely Ciprus érintésével Kréta szigetén csatlakozna a görög hálózatba, ahonnan a gáz egy olasz–görög interkonnektor segítségével juthatna Nyugat-Európába. Azonban ez csak tovább élezné a görög–török konfliktust. 

Az, hogy a lehetséges csővezetéken alapuló projektek közül melyik lehet megvalósítható, egyelőre nem látni pontosan. Addig pedig legfeljebb az LNG-szállítmányok révén nyílhatna lehetőség nagyobb mennyiségű földgáz eljuttatására a régióból Európa irányába. Jelenleg erre a legnagyobb lehetősége Egyiptomnak van, az országnak ugyanis már vannak LNG-termelő kapacitásai Itkuban és Damiettában, de már Izrael is dolgozik a szükséges küldőterminálok létesítésén.