A gazdák öntözésfejlesztési igényeit méri fel az agrárkamara

Valamennyi megyében a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) és 17 szövetségese nyerte meg az agrárkamarai választást, így lehetőség nyílik arra, hogy ismét önt – aki egyébként a Magosz egyik alelnöke és fideszes országgyűlési képviselő is – válasszák meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnökének decemberben. Melyek a legfontosabb teendők?

Számos olyan kihívás áll előttünk, amelyre megoldást kell találnunk. Tovább kell például erősíteni az ágazatok közötti együttműködést, a gazdák és a feldolgozók közötti kapcsolatrendszert. Válaszokat kell adnunk az osztatlan közös tulajdon problémájára, az öröklési anomáliákra, foglalkoznunk kell adózási kérdésekkel, és minél több élelmiszer esetében szeretnénk alacsonyabb áfakulcsot.

Elodázhatatlan az öntözési rendszer fejlesztése is, hiszen a mezőgazdasági területekre vetített kilencszázalékos uniós átlaggal szemben Magyarországon csupán két százalék az öntözött földek aránya. Hogyan lehet javítani ezen az áldatlan állapoton?

Az idei nyár aszályos volt, számos gazdálkodót ért jelentős kár. Így, sajnos, sokan ismét a saját bőrükön érezhették meg, hogy az öntözésfejlesztésben mihamarabb lépni kell. Ebben a munkában több szereplő hatékony együttműködésére van szükség: a vizet a Belügyminisztérium kezeli, agrárszakmai kérdésekben a Földművelésügyi Minisztérium szerepe megkérdőjelezhetetlen, a Miniszterelnökség rendelkezik a Vidékfejlesztési programban uniós forrásokkal, de az Országos Vízügyi Főigazgatóságnak, az Agrárgazdasági Kutató Intézetnek és nekünk is fontos feladataink vannak. Október közepén jelent meg az öntözésfejlesztési stratégia megalkotásáról szóló kormányhatározat. A stratégia részeként vállaltuk, hogy 2014 után újra felmérjük a vízigényeket. A Belügyminisztérium térképen rögzíti, mely településeken tudnak a közeli jövőben öntözési lehetőséget teremteni. Ezeken a helyeken célzottan szólítjuk meg a gazdákat, hogy megtudjuk, kik azok, akik élnének a lehetőséggel. Fontos az is, hogy az öntözőkutak esetében a hatóságok ne terheljék felesleges adminisztrációval, költségekkel a gazdálkodókat.

A gazdák már nagyon várják a beharangozott jégkármérséklő rendszert…

Ez egy többmilliárdos program, nem véletlen, hogy eddig senki sem vállalkozott a megvalósítására. A Vidékfejlesztési programból 1,8 milliárd forintot nyertünk a rendszer kiépítésére, ám ehhez a kamarának a tagdíjbevételből további kétszázmillió forintot hozzá kell tennie. Úgy számoljuk, hogy évente a befizetett kamarai tagdíjak tízszeresét, azaz ötvenmilliárd forintot tudunk így termelési értékként megóvni, ami óriási összeg. Ezen túlmenően a házakat, a gépkocsikat és a házi kerteket is megóvjuk. A tervek szerint a jövő májustól üzemelő jégkármérséklő rendszert a kárenyhítési alapból működtetjük majd, azaz az évente 1,5 milliárd forintra becsült fenntartása pluszforrást nem igényel. Hazánk lesz az első az uniós országok között, amely megóvja a jégkártól az egész ország területét. A termésbiztonság növelése szempontjából ez hatalmas előrelépés.

Az uniós Közös Agrárpolitika (KAP) minden bizonnyal módosul a következő költségvetési ciklusban, ugyanakkor a magyar agráriumnak nagy szüksége van a támogatásokra. Ha ezek nem lennének, akkor az agrárgazdálkodás veszteséges lenne. Miként lehet a változásra felkészülni?

A KAP fenntartása érdekünk, hiszen haszonélvezői vagyunk. Úgy vélem, hogy a területalapú kifizetéseknél drasztikus változások nem lesznek. A Brexit miatt néhány ezer forinttal csökkenhetnek ugyan a hektáronkénti támogatások, ám ezt ki lehetne egyenlíteni úgy, hogy valamennyi tagország a GDP-je 0,1 százalékával növelné a befizetését a közös kasszába. Amivel kalkulálunk: a megpályázható pénzek, például a Vidékfejlesztési program pénzei úgy módosulhatnak majd, hogy egyre több lesz a visszatérítendő forrás. Ez a gazdálkodókat sokkal alaposabb tervezésre készteti, meg kell gondolni, hogy az adott beruházás támogatás nélkül is versenyképes, jövedelemtermelő lesz-e.

Ágazati szakmai vezetők úgy vélik, hogy az integráció megkerülhetetlen. Ám a gazdák körében ez nem népszerű gondolat.

Pedig az integráció a fennmaradás kulcsa. Sajnos óriási károkat okozott a gazdák termelőszövetkezetekbe kényszerítése, emiatt lehangoló most a kép. Felmérésünk szerint a gazdálkodók többsége nem fogékony az integrációra. Pedig száz évvel ezelőtt mintaország voltunk: az integráció terén ma élenjáró dánok és hollandok magyar példából, a Hangya szövetkezetek tevékenységéből merítkeztek. A NAK feladata bemutatni a jó konstrukciókat, a nemzetközi trendeket, de a jogi környezet megteremtésével is növelni tudjuk a gazdák hajlandóságát az integrációra. Az összefogásnak nincs alternatívája.

Az élelmiszeriparban is vannak gondok a versenyképességgel, igaz, születtek már döntések arról, hogy uniós és nemzeti forrásokat is kap az ágazat. Ez mire elegendő?

Arra, hogy az ágazat elmozduljon a holtpontról, és ez – visszagondolva a korábbi uniós költségvetési ciklusra – komoly előrelépés. A mikro-, kis- és közepes élelmiszeripari cégek számára háromszázmilliárd forintnyi pályázati forrás áll rendelkezésre. Azok a nagyvállalatok pedig, amelyek uniós pénzekhez nem juthatnak hozzá, nemzeti támogatást kaphatnak a kormánytól. Az ágazat – a nemzetgazdaságban betöltött súlyához képest – ebből a forrásból is jelentős összegekhez jutott: a nagyvállalatok számára elkülönített 24 milliárdból nyolcmilliárd forintot az élelmiszeripar kapott. A feldolgozóipar fejlesztése kulcsfontosságú: itthon kell feldolgozni a termékeinket, itthon kell hozzáadott értéket előállítani, hogy a magyar agrár- és élelmiszergazdaság megerősödjön.