Az államtitkári széktől a tsz-elnökségig

Politikusként, országgyűlési képviselőként, agrár szakemberként ismerik, ám keveset hallani, hogy több ezer hektár földön gazdálkodik, és sok egyéb funkciója mellett tsz-elnök is. Mikor lett vállalkozó?

Az első vállalkozásom egy brazil ételeket kínáló étterem volt Szentendrén, amelyet 1990 áprilisában nyitottunk, de igazából csak 1998 után. Az üzleti sikereim alapja pedig az a kapcsolatrendszer, amelyet a 90-es évek elején, a privatizációs időszakban építettem ki, és az a bizalmi tőke, amely elsődlegesen külföldi befektetők részéről nyilvánult meg felém. Első megbízásomat az East European Food Fund angol befektetési alaptól kaptam, amelynek képviselői úgy ismertek meg az ÁVÜ-s időszakomból, mint akit nem lehet "megvenni", és az 1994-ben alapított tanácsadó irodánkon keresztül, amelynek a feleségem a vezetője, rám bízták az akkori magyarországi portfóliójuk kezelését, amit azóta is végzek, de már nem sokáig.

Milyen cégekbe fektette be az alap pénzét, és mennyit?

Több tíz millió dollárt, és kizárólag mezőgazdasági, élelmiszer-ipari cégekbe. Ilyen a Csopak Mezőgazdasági Szövetkezeti Holding, a Ceres-Győri Sütő, vagy a Tempo kiskereskedelmi üzletlánc, amelyet már eladtunk. Az alap a közeljövőben kivonul Magyarországról, mert 1995-ben 10 évre alapították, és most készíti a részvényesek végelszámolását.

Önnek is?

Igen, a tanácsadói munkáért nem honoráriumot kértem, hanem részesedést: a vagyongyarapodás meghatározott százalékát. És bejött. Olyannyira, hogy ez az angol befektetési alap öt-hat év alatt magyar viszonylatban gazdaggá tett.

Mennyire?

Sok száz millió forinttal, és ezzel a tőkével kezdtem el családi vállalkozásaimat, amelyben a feleségem, a húga és a sógorom a tulajdonos. Nem vertem nagydobra, de ha rákérdeztek, soha nem titkoltam. Amikor a magyar érdekeltségeket birtokló cég áttelepült Ciprusra, megtehettem volna, hogy az osztalékot kint hagyom. Inkább itthon befektettem, s emiatt többen nem tartottak épeszűnek. De meggyőződésem: Magyarország jövője attól is függ, hogy a gazdasági életben sikert elért emberek hazahozzák-e pénzüket offshore vállalkozásaikból, s fizetnek-e utána adót itthon. Én a jövőben is ezt fogom tenni.

Csak nem ön az, aki a tavalyi három és fél milliárdos jövedelme után fizetett adót?

Nem, de a nagy adózók közé tartozom.

Milyen vállalkozással indultak?

Megvettük az ország egyik legjobb termőföldi adottságú Mezőszöv Rt.-t Enyingen, majd a Duplum Kft.-t, s utána jött a nagy falat, a hajdan élenjáró, majd a csőd közelébe került lajoskomáromi Győzelem Mezőgazdasági Szövetkezetet, amelynek az elnöke is vagyok.

Gondolom, jó áron jutottak hozzá.

Igen, de sokkal olcsóbban is a miénk lehetett volna, ám nem akartuk kisemmizni az 550 szövetkezeti tagot, mert hosszú távon kívánunk együttműködni az ottani közösséggel. Ezért névértéken kifizettük az üzletrészüket, és az elbocsátások mellett új munkahelyeket is létesítettünk. Van már sajtgyárunk, Mezőföld márkanéven kiváló minőségű tejfölt, túrót készítünk, és messze jobb áron értékesítjük, mint a nagy tejipari cégek a saját termékeiket. Nem akarunk a nagy diszkontláncokkal üzletet kötni, abba csak tönkremenni lehet. Kitartóan keressük azokat a kereskedelmi partnereket, akik értékelik a minőséget, és hajlandók azt a plusz 15-20 százalékos árat megfizetni, amely egy ilyen tevékenységet jövedelmezővé tesz.

A családtagok irányítják a birodalmat?

Négyfős csapat: a sógorom, aki profi üzletember, a nulláról építette fel a Prodax kapcsológyárat, s szerzett termékeivel 50 százalék feletti hazai piaci részesedést; annak egykori ügyvezetője, aki most nálunk irányítja a beruházásokat; egy kiváló agrármérnök, akivel még Dél-Amerikában dolgoztam együtt; és jómagam. Valamennyi cégünk nyereséges, likvidek vagyunk, a bankoknál jól állunk, és szeptemberre készül el két 15 ezer tonnás gabonasilónk. Sokat és jól termelünk, 6,2 tonna lett az idei búzatermésátlagunk az országos 4,5-del szemben, a szemeskukorica megint 10 tonna körül lesz, de a fajlagos tejhozam is nyolcezer liter felett van. Mindent el tudunk adni, és nem azon a szégyenletes áron, mint amennyit sok magángazdának ajánlanak a kereskedők.

Árulja el a módszert!

Tavasszal elmentem Olaszországba, megkerestem tésztagyárakat, malmokat, gabonakereskedőket, és augusztus közepéig már 10 ezer tonnára kötöttem szerződést. Hetente egy vonatot küldünk az északolasz tartományokba. És nemcsak a miénket, hanem a környékbeli magángazdákét is, lehetnek vagy százan, akik nálunk tároltatják a gabonájukat, és sok más szolgáltatást is nyújtunk nekik. Olaszország más szempontból is sikeres volt. Ott értékesítjük a tejünket, és többet kapunk érte, mint amennyit a hazai feldolgozók ajánlanak, a 800 kilométeres távolság ellenére is.

Anélkül, hogy hivatalosan létrehozott volna erre egy szövetkezést?

A gazdáknak megvan a saját szövetkezetük, de a mai piaci körülmények között nem versenyképes az 50-100 tagból álló szövetkezet. Ha egy-két megyében tízezrek fognának össze, akkor kerülhetnének igazi tárgyaló pozícióba. Nálunk, miután nagy tételekben vásárolunk, tendert hirdetünk, s a beszállítók csak versenytárgyaláson érhetnek el eredményt. Két évvel ezelőtt még elképedtek ettől a partnereink, megsértődtek, de mára ez is jól működik, és ezáltal nekünk az idén sem kerül többe a termelés. A magyar mezőgazdaság fő baja, hogy drágán és főleg tömegtermékeket termel, és ezáltal a világpiacon egyre versenyképtelenebbé válik. Sajnos ezen az uniós csatlakozás sem sokat segít, mert a közös agrárpolitika sem igazán ösztönöz a költséghatékony termelésre.

Korábban sem volt jó véleménynyel a közösségi agrárpolitikáról.

Igazságtalannak, tékozlónak, kontraproduktívnak tartom. Az EU saját mezőgazdaságait hozza mind lehetetlenebb helyzetbe a világpiacon, termelői fokozatosan kiszorulnak onnét. Ám mi olyan újításokba fogunk, amelyekre mások nem áldoznak, mert meggyőződésünk: az egyetlen kiugrási lehetőség az, hogy magas hozzáadott értékű termékeket másoknál olcsóbban állítunk elő.

Kizárólag önerőből?

Csak részben. Hitelekkel és uniós pályázatokon elnyert pénzekkel. Az EU-csatlakozás előnye, hogy jelentős pénzek szerezhetők a technológiaváltáshoz, a termelés korszerűsítéséhez. Eddig mi minden beadott EU-s pályázatot megnyertünk.

Ez mennyi pénzt jelent?

Sok száz millió forintot.

Ön szerint az a módszer, ahogyan sikereket ér el, országos szinten is megvalósítható?

Meggyőződésem, hogy igen, csak ehhez jelentős szemléletváltásra lenne szükség. Engem korábban sokat bíráltak a túlzottan liberális privatizációs koncepcióm miatt, és ma is sajnálom, hogy nem álltam ki még határozottabban az álláspontom mellett. Például az olasz Barilla tésztagyártó cég egy dunántúli gabonaforgalmi vállalat megvételére pályázott a 90-es évek elején, hogy itt gyártja a tésztát, itt veszi az alapanyagot - ezt maximálisan támogattam. Kormányzati körökben viszont már féltek az erősödő országkiárusító hangulattól, így kútba esett az ügylet. És most mi van? A hazai boltok tele vannak a Barilla tésztáival, de ebből a magyar gazdának már semmi haszna nincs.

Hallani: Csányi Sándornak, az OTP Rt. elnökének is tanácsadója élelmiszer-ipari kérdésekben.

A hír igaz, de kizárólag baráti alapon, és általában megfogadja azt, amit mondok. 1987-ben együtt dolgoztunk a Magyar Hitel Bankban, ahová Demján Sándor hívott minket. Legutóbb a Sole megvásárlása előtt kérte ki a véleményem, és azt mondtam, vegye meg. Fontosnak tartom, hogy idehaza jó élelmiszer-ipari cégek működjenek, amelyek a hazai alapanyagokat használják, ezekből állítják elő a márkatermékeket, amelyeket külföldön is értékesítenek. S ha Csányi megteheti, hogy a meglévő üzemeket megmenti a csődtől, és versenyképes európai vállalkozásokká alakítja, akkor tegye meg, ezzel az egész ország nyer.

S önnek is haszna származik.

Nem tagadom, én is termelek tejet, húst és más élelmiszer-ipari alapanyagot. Abban bízom, rajta keresztül jó néhány magyar élelmiszer legalább Közép-Európában márkatermékké válhat. A magyar mezőgazdaságban ott a lehetőség, jó a föld, az éghajlat, ám a termelőket, agrárvállalkozó társaim többségét a termelésen kívül nem érdekli más. A marketing, a kereskedelmi kapcsolatok építése pedig igen fontos. A kormányzat sem foglalkozik megfelelően a márkanévépítéssel.

A magyar borra céloz?

Többek között. Hihetetlen, de évek óta egy helyben topog a bormarketingalap, pedig csak egyszer kellene 4-5 milliárd forintot áldozni rá, és a sokszorosa térülne meg rövid idő alatt. Érdekeltségeik gyöngyszeme a Royal Tokaji Borászati Kft., és csak dühöngök, hogy a világban mindenütt elismert, kiváló minőségú tokaji aszúnk a kilencvenes években csak úgy tudott a londoni Harrods áruházba bekerülni, hogy az áruház vezetőségének kérésére a címkén kisebb betűre kellett változtatni a Produce of Hungaryt, azazhogy a bor Magyarországról származik. De a német piacra sem tudunk igazán betörni, mert a német fogyasztó magyar bor alatt az olcsó bort érti.

Hány családot tartanak el vállalkozásai?

Közvetlenül és közvetetten az ezret biztosan meghaladja ez a szám.

Visszatér a politikai porondra?

Nem vágyom rá, de mit lehet tudni?