Jog és erkölcs

Nehéz lenne azt állítani, hogy a Princz Gábor büntetőügyében született legutóbbi ítélet nagy meglepetést okozott volna, mégis érdemes annál egy kicsit elidőzni. A Postabank volt vezérét, akit 34,6 milliárd forintos, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel és más bűncselekményekkel vádoltak meg, a Fővárosi Ítélőtábla bűnösnek találta, és 3,6 millió forintos büntetést rótt ki rá hanyag kezelés vétsége miatt. Az ügynek még nincs vége, az ügyész és a vádlott ügyvédje is fellebbezett, néhány tanulság azonban már most levonható.

Ilyen például, hogy a jogállamba vetett bizalom biztosan nem nőtt az eset kapcsán. Az 1997-es Postabank-pánik nyomán kipattant ügyben folytatott nyomozás négy évig tartott, az ezt követő bírósági szakasz pedig több mint három éve folyik. Ez még akkor is roppant hosszú idő, ha kétségkívül bonyolult jogi megítélésű esetről van szó, amelyhez igen képzett nyomozati apparátusra van szükség. Ezért is alakulhatott ki olyan vélekedés, hogy a vád maga is eleve igen ingatag alapokon állt. A bíróság pedig „hozott anyagból” dolgozik: csak annak alapján dönthet, amit elé tettek.

Az átlagember igazságérzetét teljesen érthetően bántja, hogy a per tárgyához képest milyen csekély büntetéssel sikerül az exbankárnak megúsznia az ügyet. Különösen akkor, amikor például az adóhatóság becslési jogkörénél fogva pillanatok alatt ráverhet valakire ennél jóval nagyobb bírságot úgy, hogy a bizonyítási kényszer az adózóra hárul.

Ezzel együtt nem lenne helyes a partvonalról minősíteni a bíróság döntését: a jog és az erkölcs ugyanis két külön kategória. Az igazságszolgáltatás sem tévedhetetlen, de ez így van a világon mindenütt. Azon viszont érdemes elgondolkodnia a jogalkotónak, hogy az ilyen esetek mennyire rombolják a társadalom szövetét, és mennyire segítik a tisztességes, jogkövető magatartás megerősödését.