Dilemma

Megközelítőleg ötszázmilliárd forintot költ az állam egy évben családtámogatásokra. Ennek alig több mint az egytizedét teszi ki a gyermekgondozási segélyre fordított összeg.

Tehát alapvetően nem költségvetési érvek szólnak a gyes reformja mellett. Elgondolkodtatóak viszont azok a felmérések, amelyek szerint jelentős hátrányba kerülnek a munkaerőpiacon azok a nők, akik hosszabb ideig otthon maradnak. Egy friss OECD-tanulmány szerint nálunk dolgozik a legkevesebb kétévesnél fiatalabb gyermeket nevelő nő, az öt év alatti gyerekekre vetítve pedig csak Szlovákia áll mögöttünk.

A magyarországi nők túlnyomó többsége a teljes időtartamra igénybe veszi a támogatást, még a képzettebbek túlnyomó többsége sem igyekszik vissza a munkahelyére. Akkor sem, ha akár nyolc-tíz százalékos bérhátrányba is kerülhetnek gyermektelen kortársaikhoz képest. A munkahelyüket is kockáztatják. A gyermeket nevelők négytizede álláskeresőként sincs jelen a munkaerőpiacon. Ennek egyik oka, hogy a háromévesnél fiatalabb gyermekek csupán tíz százaléka számára biztosított a bölcsődei ellátás. A rendszerváltozás óta ugyanis felére csökkent a bölcsődék száma, főként amiatt, hogy az állami normatíva az ellátási költségek felét sem fedezi. A másik ok a társadalmi beidegződés, amely szerint a kicsiknek az édesanyjuk mellett a helyük. Gyermekpszichológusok szerint az élet első időszakában valóban döntő hatással van a folyamatos szülői jelenlét a kisgyermekek értelmi, érzelmi fejlődésére. Ellenben 18 hónapos kortól már szükségük van a korcsoporti közösségre és a velük foglalkozók szakértelmére.

Nemcsak beszélni, hanem tenni is kell azért, hogy jelentősen bővüljön a bölcsődei férőhelyek száma. Át kell formálni azt a társadalmi gondolkodást is, amely szerint szívtelen és karrierista az az anya, aki vadidegenre bízza a gyermekét. Nem lesz könnyű feladat.