A szlovénok példáján

Közel 3500 ülést, tanácskozást, találkozót, konferenciát kellett a szlovén diplomáciának levezényelnie 2008. január 1.–június 31. között. Ebből 166 eseménynek adott otthont Szlovénia – a legrangosabb az EU–amerikai csúcstalálkozó volt –, miként e rendezvénysorozat részeként tartottak 13 informális EU-miniszteri találkozót is Szlovénföldön. A rendezvények mintegy 16 ezer résztvevőt vonzottak az országba, akiket el kellett helyezni és etetni kellett, valamint optimális munkafeltételeket kellett biztosítani számukra.

Ezzel párhuzamosan Brüsszelben és Luxembourgban szlovén elnöklés alatt több mint 3300 esemény váltotta egymást, ebből 2100 munkacsoportülés volt. (Az utóbbi az a szint, ahol a legaprólékosabb munka folyik: egy-egy konkrét jogszabálytervezet szövegének gyakran a szavak szintjére lemenő megvitatása.)

Az adott fél évben minden ilyen találkozót, ülést, tanácskozást az elnökségi ország szakértője, diplomatája, minisztere elnököl, ő ismeri részleteiben az asztalon lévő dossziékat, tudja az előtörténetüket, látja a lehetséges opciókat, tájékozott a huszonhét tagállam álláspontjáról, képes közöttük közvetíteni. S mindezt minimum angolul vagy franciául.

A szlovénok – akik az új EU-tagállamok közül elsőként eshettek át a soros elnökség tűzkeresztségén – 3164 főt vontak be mindezek teljesítésére, közülük 2786 köztisztviselőt, ez a hivatalos apparátus tíz százaléka. További 133 szakértőt tartottak készenlétben, és 245 diák segítette a munkát. E létszámnak csupán a töredéke – 166 fő – végezte a munkáját Brüsszelben, a többi a hátországban gondozta a rábízott területet. Közel kétezren feleltek a lebonyolításért, a logisztikáért – így a résztvevők étkeztetéséért, a delegációk utaztatásáért, elszállásolásáért, a biztonsági feltételek szavatolásáért, az informatikai háttér működtetéséért. Mindez ebben a műfajban – amikor gyakran egy-másfél nap alatt kell konstruktív eredményt kihozni egy ülésből – maximális odafigyelést igényel, akár a delegációk mozgatása (nem lehet késés, torlódás, sorrendvétés), akár az „eseményt” jól vagy éppen ellenségesen eladó több száz fős médiastáb kiszolgálása a tét. Hogy mennyire bonyolult aknamező is ez, kiderült már olyan ártatlan feladat megoldásakor, mint a féléves eseménynaptár összeállítása, amikor is csaknem megoldhatatlan nehézségeket okozott 27 ország nemzeti ünnepeinek, valamint a párhuzamosan futó más eseményeknek (mint például a NATO-csúcs) a bekalkulálása – mesélik szlovén diplomaták.

Ljubljanában 2005 elején kezdték a szisztematikus készülést, azaz nettó három évük volt. Ennek során a különböző témakörök gazdái között mintegy 600 dossziét osztottak ki, egy-másfél évet adva arra, hogy az adott kérdéskörben teljesen elmélyült ismeretekre tegyenek szert, s időt hagyva arra is, hogy várható továbbvitelükhöz ki-ki a maga területén felvegye a kapcsolatot az Európai Bizottsággal és az Európai Parlamenttel. A témák 80 százalékát szokás szerint csupán „megörökölték” az előző elnökség(ek)től. Más kérdés, hogy közülük némelyek esetleg jelentőségüket vesztették, míg teljesen váratlan témák is előpattantak, mint a brutális árrobbanás, a pénzpiaci válság tovább-burjánzása vagy az EU–amerikai vízumügy kérdése. Itt tehát improvizálni is kellett.

Azt szokás mondani, hogy egy új ország akkor válik igazán tagállammá, ha már végigcsinált egy elnökséget. Ez az, amikor mindenkit tényleg megismer, amikor minden információ az ő kezében van, és amikor mindenki rá figyel. Hogy mennyire volt sikeres a szlovén elnökség, arról megoszlanak a vélemények. Hogy nem produkált látványos kudarcot, képes volt mindezt hat hónapon át levezényelni, az viszont ténykérdés. Magyarországnak már csak két és fél éve van (igaz, a munka már tavaly elkezdődött). Bízzunk benne, hogy ezalatt minimum a szlovén szintre sikerül eljutni nekünk is.

A szerző a BruxInfo EU-szakértője