Ámokfutók

Nem sokat változott a véleményem április óta, amikor a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének akkori munkabeszüntetési akcióját kalandornak minősítettem. Hacsak annyiban nem, hogy ez a jelző egyre inkább a VDSZSZ elnökére, Gaskó Istvánra korlátozódik, lévén, hogy a tegnapra meghirdetett sztrájk részvételi aránya és időtartama azt mutatja, a dolgozók nagy része azért tud józanul gondolkozni. Nem lenne szerencsés ugyanakkor az sem, ha pusztán személyekben keresnénk bűnbakot a hétfői károkozásért: az áldatlan állapotot továbbra is az 1989-es, meglehetősen elnagyoltan megfogalmazott sztrájktörvény teszi lehetővé, amelylyel könnyű visszaélni.

Mielőtt azonban a régóta húzódó konfliktus kapcsán a „gonosz szakszervezet kontra ártatlan munkaadó” megközelítés hibájába esnénk, engedtessék meg ezúttal kicsit tágítani a károkozás értelmezését. Merthogy a tegnapi sztrájk valóban sok millió forintjába és pénzben nem mérhető bosszúságába került az adófizetőknek és utazóknak, a MÁV-tól azonban ennél nagyságrendekkel nagyobb összegek folynak el megalapozatlanul évek óta. Legalábbis a Magyar Narancs szerint ez szerepel az Állami Számvevőszék készülő jelentésében, amelyet hamarosan nyilvánosságra hoznak. A még nem véglegesített verzióban ilyen mondatok szerepelnek: ...a társaság vezető beosztású dolgozói egyes gazdasági ügyekkel milliárdos károkat okozhattak... a belső ellenőrzési szervezet feltárta a fent leírt visszaéléseket, de érdemi intézkedés nem történt.

Szóval a történetben az az igazán elszomorító, hogy a vasutasok sztrájkja miatti kár valószínűleg csak a töredéke annak, amelyet a hanyag és pazarló menedzsment, illetve az őket kinevező és felügyelő politikusok okozhattak az államnak. Persze egy ÁSZ-jelentés nem ver fel akkora port, mint egy országos munkabeszüntetés. Azért én mégis kíváncsi vagyok, megállíthatók-e az ámokfutók.