Európa eltűnése és a demográfiai folyamatok

Első látásra az Európában folyó vita nagyrészt a politikai és a gazdasági integrációról folyik, azaz arról, hogy a nemzetállamoknak mennyit kell átadniuk az erőforrásaikból és a szuverenitással járó jogaikból az Európai Uniónak. A felszín alatt az igazi feszültségeket azonban a bevándorlás kérdése váltja ki, azokkal a félelmekkel együtt, hogy a fehér vagy nem fehér bevándorlók beözönlése fenyegeti-e a nemzeti „kultúrákat”.

A bevándorlás Európában jelenleg nagyobb arányú, mint az USA-ban: ide évente kétmilliónyian érkeznek legálisan, nem is beszélve az ismeretlen számú illegális bevándorlóról. Az EU statisztikai intézménye, az Eurostat óvatos becslése 2050-ig 40 millió főre jósolja a várható bevándorlást. Ez a beözönlés pedig elkerülhetetlenül vezet ahhoz, hogy a szélsőjobboldal nagyhangú politikusai egyre nagyobb támogatottságra tegyenek szert.

A faji feszültségek fenyegető kilátása éppen elég aggodalomra ad okot. Ez azonban az afrikai és az ázsiai munkaerő sürgős importálásának csak az egyik aspektusa. Az európaiaknak ugyanis látniuk kell majd, hogy a társadalombiztosítási és jóléti rendszereiket miként építik le, azaz a nyugdíjellátás, az egészségügyi biztosítás és a munkanélküliségi juttatások ünnepelt „európai modelljét” miként helyettesítik a megvetett és a félelemmel várt „amerikai modellel”. A váltás természetesen nem azért fog bekövetkezni, mert az európaiak vágyódnának az amerikai feltételekre, hanem azért, mert ez lesz az egyetlen útja annak, hogy az európai kormányok pénzügyileg a víz felszíne felett tarthassák magukat.

A várható fejlemények gyökerét az európai lakosság zsugorodásában kell keresnünk. A „demográfiai időzített bomba” – amelyről gazdasági elemzők már egy évtizede vagy régebb óta értekeznek – most robban. Az eredmény pedig az, hogy számos európai országban munkaerőhiány alakult ki, és riasztó mértékben csökken a dolgozó korosztályok számaránya, akik az adójukkal és befizetéseikkel fedezik a nyugdíjaskorúak járandóságait és egészségügyi ellátását. Sok ország kormánya maga is súlyosbította a problémát, például a korai nyugdíjazás bátorításával vagy pedig – mint Franciaország – az elhíresült 35 órás munkahét általánossá tételével.

Az európai férfi munkavállalók mintegy harmada már a kora ötvenes éveiben feladja az állását. Tetézi a problémákat, hogy immár kétgenerációnyi idő óta a születési ráta jócskán a családonkénti két gyermek alá esett, amely a népesség szinten tartásához szükséges lenne. Ehhez jön még az, amit az Európai Bizottság úgy említ, mint az élettartam „látványos növekedése”. Mindez oda vezet, hogy az egy nyugdíjasra jutó eltartók száma a korábbi négyről hamarosan kettőre csökken.

Röviden fogalmazva: az európai politikusok lehetetlen helyzetben vannak. A politikai közgondolkodás az EU legtöbb tagállamában szilárdan a munkanélküliségre összpontosít, mint a legsürgősebben orvosolandó betegségre. Eközben nem veszik észre, hogy az igazi veszélyt az üres állások betöltéséhez szükséges munkaerő hiánya jelenti. Mint az Európai Bizottság figyelmeztetett, ez a körülmény alacsonyabbra helyezi a növekedési plafont. A testület prognózisa szerint a munkaképes korú lakosság csökkenése miatt 2010-től Nyugat-Európában az éves gazdasági növekedés 1,8 százalékra csökken az utóbbi évek 2,3 százalékos átlagával szemben. 2030-tól pedig a ráta csak 1,3 százalék körül lesz.

Az ilyen mértékű gazdasági stagnálásnak riasztó következményei lesznek, mert csökkenni fog az az adóbevétel, amelyre a reformprojektekhez és az infrastrukturális beruházásokhoz szükség lenne, ha Európa vissza akarja nyerni a termelékenységben és a csúcstechnológiában megtartott versenyelőnyét. Ennél is rosszabbak a kilátások a volt keleti tömb államaiban, ahol a mostani, egészséges, 4,3 százalékos évenkénti növekedés 2030 tájékán 0,9 százalékra esik.

Európa nagy része már most is szenved a munkaerőpiac elégtelenségei miatt, mert az álláskeresők és a leendő munkaadók nem találnak egymásra. A fiatalkorúak ijesztően magas arányú munkanélkülisége – hozzávéve az iskolából kikerülők számának csökkenését – máris semlegesíti a bevándorlás pozitív hatásait. Itt Brüsszelben, ahol a nagyrészt észak-afrikai eredetű bevándorlók a város lakosságának egynegyedét képviselik, a szállodák és az éttermek máris sürgősségi felvételi kampányokat indítottak az interneten az üres állások betöltésére. A munkaerőhiány ennél is súlyosabb azokban az ágazatokban, ahol magasabb szintű képzettségre van szükség.

Mint az USA-ban, úgy Európában is fokozza a nehézséget Kína és India látványos feltörése. Azt pedig csak találgatni lehet, hogy Európa – illetve kisebb mértékben Amerika – miként fogja fenntartani a magas életszínvonalát. Európa problémái azonban súlyosabbak, mert a politikusai le vannak maradva abban, hogy miként kell kezelni a potenciálisan robbanásveszélyes faji, vallási és etnikai kérdéseket azokban a társadalmakban, amelyek szemlátomást leragadtak a múltban.

A szerző a brüsszeli „Európa Barátai” kutatóintézet vezetője és a Europe’s World kiadvány főszerkesztője

Copyright: Project Syndicate, 2008

@ www.project-syndicate.org