Szürkezóna

Soha annyi építőipari céget nem alapítottak egy fél év során, mint az idén. Más országokban erre a hírre elégedett érzés öntené el az olvasót, hiszen ez biztosan azt jelzi, hogy több a megrendelés, nagyobb a verseny, felfutóban az ágazat. De Magyarországon vagyunk, és tudjuk, hogy nálunk a szavak gyakran mást jelentenek.

Gyanúnkat alátámaszthatja, hogy szó sincs szárnyalásról az építőiparban: az év első öt hónapjában 12,1 százalékkal maradt el a termelés 2007 hasonló időszakához képest. Sőt, az ágazat az idén várhatóan immár a harmadik egymást követő évben fog zsugorodni, amire a rendszerváltás óta nem volt példa.

A cégalapítási láz ebben az esetben épp a magyar gazdaság egyik legsúlyosabb problémájának tünete. Az új vállalkozások többsége ugyanis nem a semmiből tűnt elő a nagyobb kereslet hatására, hanem a tönkrement, kifizetetlen számláikat maguk után hagyó vállalatok „reinkarnációjaként”. Ez pedig azt jelenti, hogy az ágazat szereplőinek jelentős része nem egészen piackonform módon igyekszik alkalmazkodni a körülményekhez.

Hogy valami nagyon nincs rendben az építőiparban, arra számos jel utal. Túl sok a kis cég, amely a nagyok alvállalkozójaként próbál érvényesülni. A nagyvállalatok ugyanakkor a tevékenységek kiszervezésével próbálnak spórolni a munkaerőn; jól mutatja ezt a regionális összevetésben meghökkentően alacsony alkalmazotti létszám. Kaotikus állapotokra utalnak a körbetartozások, a beszállítói láncokban tapasztalható pazarlás, „mutyizás”. Azt mondják, csak az tud érvényesülni a piacon, aki alkalmazkodik a játékszabályokhoz. Csalárd cégek persze mindig lesznek, az építőipar azonban az iskolapéldája annak, hogyan lehet a rossz adórendszerrel és szabályozókkal tömegesen a szürkezónába kényszeríteni a tisztességes vállalkozásokat is. Érdemes tanulmányozni.