Tartós recesszió jön?

Az amerikai jegybank márciusi bejelentését a tőkepiacokon fellélegzés követte. Kezdetben úgy tűnt, hogy megoldódik a hitelpiaci válság azt követően, hogy a jelzálogkötvényeket az amerikai jegybank elfogadja hitelfedezetként, azaz a vele kapcsolatban álló bankok azt szabadon átválthatták készpénzre. A bejelentést követően a tőzsdeindexek újból emelkedtek, a kongreszszus által elfogadott jelentős adó-visszatérítés pedig egyidejűleg pozitívan hatott a fogyasztói bizalomra, s úgy tűnt, a gazdasági visszaesés nem lesz tartós. A helyzetet némileg bonyolította, hogy a nyersanyagárak újabb lendületet kaptak, ez az infláció veszélyét is előtérbe állította, és mind többen vélték úgy, hogy akár a Fed is a kamatemelés eszközéhez nyúl.

Ekkor azonban újabb fejezet kezdődött az amerikai hitelpiaci válság vagy a rész helyett a történet egészére utaló angolszász (USA, Nagy-Britannia és Ausztrália) ingatlanpiaci buborék történetében. A részvények ismét csökkenésbe fordultak, és a hitelpiacokon a vállalati, jelzálog- és állami kamatfelárak újból lassan, de folyamatosan emelkedtek, azaz a hitelhez jutás ismét drágulni kezdett. Egyre világosabbá vált, hogy nemcsak hitelpiaci válságról van szó, hanem az említett országok ingatlanpiacának jelentős korrekciójáról, amelynek széles körű és tartós hatásai lehetnek. Az ingatlanárak inflációval igazított értékének Japánnal való összevetéséből például látható, hogy az említett angolszász országokban az árak reálértéken majd háromszorosukra emelkedtek, ez meghaladja a Japánban a 80-as évek ingatlanpiaci buborékjának mértékét. Azt pedig ismerjük, hogy a korrekció idején hatalmas méretű veszteséget elszenvedő japán bankrendszer egy évtizedig nem engedte a gazdaságot fejlődési pályára állni.

A bankok eltérő szerepe, az angolszász országokban elterjedt értékpapírosítás miatt a korrekciónak eltérő pályája lehet, de a múlt heti bejelentés, miszerint az amerikai kormányzat nem engedi, hogy a két nagy jelzálog-finanszírozó bank csődhelyzetbe kerüljön, rávilágít arra, hogy a probléma jóval nagyobb, mint azt korábban gondoltuk.

Egyrészt véget érhet az amerikai fogyasztási láz. A túlfogyasztás korrigálása pedig igencsak fájdalmas. A gazdaság visszaesése a reálbérek csökkenését hozhatja, a hitellehetőségek szűkülése miatt a háztartásoknak csökkenő reálbérszint mellett kell megtakarításukat növelni, azaz fogyasztásuk még reálbérüknél is jobban csökkenhet. Ez pedig az ismert recessziós spirált indíthatja be, amikor a fogyasztás csökkenése miatt a kibocsátás tovább szűkül, ez további nyomást gyakorol a reálbérekre, és így tovább. Új egyensúlyi pont eléréséhez még hosszú időre, évekre lehet szükség.

Negatív következmény lehet a tőkebefektetések leértékelődése . Az amerikai gazdaság lassulásával a világgazdasági kereslet legnagyobb pillérjét veszítjük el, és ezzel minden erre épülő befektetés átértékelődhet. A mesterségesen is támogatott ázsiai export, a stabil, de mégiscsak jelentős részben az amerikai piacra termelő európai autógyártás komoly kihívásokkal nézhet szembe a következő években . Tulajdonképpen erről szól a legutóbbi hetek tőzsdei mélyrepülése, az amerikai recesszió mélyülését és ennek egyre szélesebb gazdasági következményeit árazza be a tőkepiac.

A tanulságot ebben a történetben is majd utólag lehet alaposan kiértékelni, de néhány véleményben már most is határozottan érzékelhető a korábbi általánosan elfogadott igazságok változása. Az egyik, hogy az amerikai kormányoknak már sok-sok évvel korábban jelentősen szigorítaniuk kellett volna a költségvetést, és ellensúlyozniuk a magánszektor fogyasztási lázát. Ezzel párhuzamosan eldőlni látszik a több évtizedes, német–amerikai iskolák közötti párharc a jegybanki politikában is. A korábban feleslegesen szigorúnak, nem eléggé növekedésbarátnak tartott német iskoláról és az erre épülő Európai Központi Bankról utóbb mind többen állapítják meg, hogy segített kivédeni egy általános európai ingatlanpiaci buborékot. Ezzel a tanulsággal pedig itthon is lekerülhet a napirendről a mostanában (sajnos) újjászülető vita az alacsony infláció céljáról.

A szerző a K&H Bank vezető közgazdásza