Felzárkózásra várva

Minden jel arra utalt, hogy a magyar gazdaság nem tud egykönnyen kilábalni növekedési gondjaiból, a második negyedéves GDP-adat azonban már egyértelmű gyorsulásról tanúskodik. Ha ez nem következett volna be, akkor még a pesszimistább, kétszázalékos növekedési előrejelzéseket is könnyen alulteljesíthettük volna. Hozzáad a teljesítményhez, hogy az Európai Unió növekedését is sikerült hosszú idő után ismét felülmúlni. Kezdi kiheverni a reálszféra a 2006 végén indított fiskális megszorítások egész gazdaságon tovagyűrűző hatásait.

Ezzel azonban kezdjük megközelíteni a jelenlegi, 3 százalék körülire becsült potenciális növekedési ütemünket. A régóta erősödő strukturális problémák továbbra is fennállnak, az üzleti környezet, a gazdaság versenyképessége érdemben már hosszú ideje nem javul. A felzárkózásunk ugyan valószínűleg megindul, de a növekedési különbség olyan kicsi, hogy csak emberöltőkben fejezhető ki, mikor érjük utol az EU-átlagot.

Továbbra is szükség van tehát a sebességváltásra, nem dőlhetünk kényelmesen hátra, hogy már sínen vagyunk, és csak ki kell várnunk, amíg beérik a munkánk gyümölcse. Amíg nem éri meg – csak adócsalással – vállalkozni, ameddig nem érdemes elhelyezkedni, mert segélyből is biztosított nagy tömegek megélhetése, addig megrekedünk ebben a félperifériás státusban.

Az ország elemi érdeke, hogy a gazdaságpolitika minél hamarabb előálljon egy olyan megoldáscsomaggal, amely elindíthatja a fellendülést. Azzal védeni a semmittevést, hogy a lakosság nem visel el több áldozathozatalt, félrevezető. Valójában a jelenlegi vezetésnek mostanra annyira alacsony a hitelessége, hogy szakmailag akármennyire jó programot is tenne le, legalábbis kétkedéssel fogadná azt a lakosság. Most úgy tűnik, kénytelenek vagyunk minimum további két évet elvesztegetni, és azután sem tudni, hogy előre- vagy hátralépünk.