Győztünk! Győztünk?

A liberalizációs tárgyalásokon minden ország rugalmasságot tanúsított, kivéve Indiát, amelyhez azután Kína is csatlakozott – panaszolja Susan Schwab, az Egyesült Államok tárgyalódelegációjának a vezetője. A vádakat a másik oldalon állók persze visszautasítják, hangoztatva, hogy a piacvédő vámtételekre vonatkozó követelésük Indiában és Kínában milliárdok túlélését és élelmiszer-ellátását biztosítaná. A világgazdasági kérdésekben ritkán állást foglaló Vatikán is azt hangsúlyozta, hogy a tárgyalások kudarca elsősorban a legszegényebb országokat sújtja.

Hogyan tovább? A WTO főigazgatója, Pascal Lamy úgy véli: a jelenlegi helyzet csak szünetet jelent, és nem a tárgyalások lezárását. José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke szerint az Európai Unió is mindent meg fog tenni azért, hogy a tárgyalásokat már ősszel folytatni lehessen. Szakértők minderre kevés esélyt látnak, jóllehet még a mostani kompromisszumot ellenző országok is a mielőbbi folytatás mellett vannak.

Magyarország számára mindez győzelmet jelentett – kommentálták hazai politikusok az eseményeket, felhíva a figyelmet arra, hogy a magyar kormány az EU támogatása esetén is kész lett volna a javaslatot megvétózni. A mezőgazdasági vámcsökkentés tervezett mértéke valóban komoly fenyegetést jelentett a mára már egyébként is kritikus mértékű agrárexportunk számára, és az autóipari vámok leépítése sem lenne kedvező Magyarország tőkevonzó képességét tekintve. Ne feledjük azonban, hogy a történet egésze elsősorban nem rólunk, hanem a világgazdaság jövőjéről szól.

Szakértői becslések szerint a világgazdaság átlagos növekedése 2008-ban és 2009-ben is 4 százalék körüli lesz, ez látszatra nem is rossz eredmény. Az átlag mögött azonban igen változatos a kép. Az eurózóna és az Egyesült Államok az idén 1,7, illetve 1,3 százalékos bővüléssel számolhat, jövőre viszont már csak 1,2, illetve 0,8 százalékot (magyarul stagnálást) jeleznek. A hasonló adatok ugyanakkor Kína és India vonatkozásában 9-10, illetve 8 százalék körül mozognak. Vajon tíz év múlva kinek lesz érdeke a szabad kereskedelem bővítése? Gyorsítható-e az európai növekedés a kereskedelmi korlátok lebontása nélkül?

A gazdasági válságok csökkentik a kormányok manőverezési képességét és növelik a protekcionista törekvéseket. Ezt a mostani események is megerősítik. Ugyanakkor felhívják a figyelmet két, valószínűleg hosszabb távon is fontos körülményre.

Az egyik az élelmiszereket érintő hiperinflációs világfolyamat, amelynek gyökere Ázsiában a fogyasztói boom és az előbb jelzett növekedési trend. A kínai mezőgazdaság sohasem lesz képes jóllakatni 1,3 milliárd, egyre növekvő étvágyú embert. Szükségleteik jelentős részét csak a világpiacon képesek beszerezni. A kínai kormány most mégis a mezőgazdaságból élő sok százmillió lakos felé kívánt gesztust gyakorolni India támogatásával. Pedig Kína WTO-tagsága óta folyamatos harcot vív a termékeit (például textilárukat) sújtó korlátozások ellen.

A másik, hosszabb távon is figyelemre méltó körülmény, hogy a világkereskedelem hagyományos erőviszonyaiban, az amerikai és európai érdekbefolyásolás dominanciájában átrendeződés várható. A kínai–indiai tengely ezúttal még nem tudta ugyan érvényesíteni az érdekeit, de nem kell jelentősebb jóstehetség ahhoz, hogy érzékeljük: a szereposztás változhat. Ha az európai és amerikai növekedés jelzett tendenciái folytatódnak, nemcsak piacaink értékelődnek le, hanem a liberalizációval kapcsolatos nézeteinket is egyre gyakrabban kell átgondolnunk.

A „ki győzött, ki vesztett?” kérdésre tehát nem olyan egyszerű a válasz. A magyar gazdaság rövid távon biztos nyert. Hosszabb távon azonban európai versenyképességünket, növekedési kilátásainkat tekintve nem biztos, hogy örülnünk kell a tárgyalások kudarcának. Valószínűleg ez esetben is igaz: a csatát megnyertük ugyan, de a háborút elvesztettük – mindannyian.

A szerző a Zsigmond Király Főiskola egytemi docense